Kecskeméti győzelem az Üllői úton
Újabb Fradi-zakó, újabb botrány bent és kint
Igazi "majális-meccsre" került sor az Albert-stadionban: a tabellát vezető Kecskemét látogatott az immár második éve "trónkövetelő" Ferencváros otthonába.
2008.05.02 08:13nb1.huA rangadó az elvárásoknak megfelelően telt házat, jó iramot és feszült hangulatot hozott. Az első 20 percben a hazaiak akarata érvényesült, ezt követően azonban már a vendég lilák irányítottak, helyzet mindkét oldalon akadt.
A második félidőben Montvai kezdett egy gyorsa góllal, ekkor azonban még nem roppant össze a Fradi, és Ndjodo révén (aki ugyan lesen állt) egyenlített. Montvai azonban nem hagyta annyiban, és belőtte csapata és saját második gólját is, a 90. percben még egy Dragóner-piros tarkította a játékot, azzal vége...
Kétség nem fér hozzá, hogy kisebb csodára lenne szükség ahhoz, hogy a Kecskemét elbukja 11 pontos előnyét, azaz a fradistáknak lassan meg kell barátkozniuk a gondolattal - mivel Nyugaton "dübörög" a Haladás - vélhetően újabb egy év következik a másodosztályban...
A végén egyébként a hazai közönség "Szép volt fiúk!" kórussal jutalmazta a játékosokat, de hogy övéit, avagy a vendégeket, arra vélhetően soha nem kapjuk meg a választ.
A bajnoki után néhány hazai szurkoló berohant a pályára, és a vendégszektor elé rohanva a vendégdrukkereket kezdte el "cukkolni". A biztonságiak szerencsére gyorsan rendet tettek, de a balhé az utcán folytatódott: a zöld-fehér hívek a székház előtt tüntettek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


