A zord idő ellenére is vállalja
Schirilla szombaton átússza a Dunát
Az időjárási előrejelzések alapján a szokásosnál is nagyobb erőpróba: kemény fagy és jeges víz vár szombaton Vácott a Duna átúszására vállalkozó Schirilla Györgyre.
2012.02.01 11:45MTIAz egészséges életmódot hasonló próbákkal is propagáló 50 éves sportember folyamátúszására a tervek szerint délután 3 órakor kerül sor, de a vállalkozó kedvűeknek már fél háromkor érdemes lesz kimenniük a partra a közös bemelegítő futásra. A vízbeereszkedés előtt és után különféle produkciókkal szórakoztatják a közönséget a Duna-parti országzászlónál.
Saját honlapján Schirilla György arról ír, hogy utálja a hideg csapvizet, a hideg zuhany pedig szinte sokkhatásként éri, mint ahogy azt sem szereti, ha kemény fagyban kell várakoznia egy villamosmegállóban. A nulla fok körüli Duna teljesen más - teszi hozzá. Saját bevallása szerint az ilyen hőmérsékletű szabad vizekben otthonosan mozog és örömmel tempózik. "A jéghideg vízben fázni nem, legfeljebb fokozatosan megfagyni lehet" - írja a sportember.
A tervek szerint a váci úszást követően február 11-én Szarvasnál, 18-án Bikácsnál, 25-én Halászinál mártózik majd meg a jeges vízben - derül ki honlapjáról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


