Nehéz lesz a december?
Az év legjobbja röplabdában: Geiger András
Geiger Andrást választották az év felnőtt férfi röplabdázójának Magyarországon.
2011.12.08 07:03ma.hu
A Fino Kaposvár SE 33 esztendős csapatkapitánya pályafutása során először lett az esztendő legjobbja. A hazai sportági szakszövetségek 1964 óta minden esztendőben eldöntik, kik sportágukban az év legjobbjai. A röplabdában, a férfiak között, 2011-ben a Fino csapatkapitánya végzett az élen.
A 33 éves Geiger András hét év után igazolt újra a nevelő-egyesületéhez, és nem titkoltan hosszabb távra tervez a kaposvári együttesben. A válogatott játékos 17 évesen mutatkozott be a Kométa-Kaposvár felnőtt csapatában. Ezt követően a somogyiak alapembere és a közönség egyik kedvence lett. 2004-ben döntött a váltás mellett, és egy évet játszott Kazincbarcikán. Ezután Németországba költözött, ahol öt évet húzott le, a 2010/2011-es évadban pedig Romániában röplabdázott. A sportoló német és román bajnoki címet is szerzett és a Vfb Friedrichshafen, valamint a Remat Zalau színeiben a Bajnokok Ligájában is szerepelt. Geiger korábban a libero posztján játszott, az elmúlt években viszont már ütőként számítottak rá klubjaiban.A népszerű sportember az ősz óta újra a somogyiakat erősíti, és nagyszerű teljesítménnyel járult hozzá ahhoz, hogy a csapat 11 mérkőzés után is veretlenül vezeti a bajnokságot.
„Ügyvezetőnk, Gelencsér László hívott nem sokkal ezelőtt, és azt mondta, gratulál az év röplabdázója címhez” - mesélte kora délután Geiger András. „Először azt hittem, viccel, de aztán az egyik elnökségi tagunk, dr. Borbély Csaba is telefonált, így már mindent tudok...”
Hogy mit szólt a jó hírhez? „Örülök nagyon az elismerésnek, és köszönöm mindenkinek, aki hozzásegített a címhez. Egy picit az időzítés érdekes számomra, hogy miért éppen most, de ez a legkevesebb... Korábban például voltam német bajnok is.”
Az idén viszont román bajnoki címet is szerzett, az új évad első részében pedig a magyar bajnok egyik legjobbja volt: „Valóban jó volt ez az évem is, nagy élmény volt két honfitársammal, Németh Szabolccsal és ifjabb Nagy Péterrel együtt első helyen végezni a Remat Zalau csapatával. A nyáron sokáig úgy volt, hogy Ausztriában folytatom, aztán mégis Kaposvárt választottam, és úgy érzem, jó döntést hoztam. Remek munkát végzünk, jó a társaság, és jönnek az eredmények is.”
Legutóbb pedig a legnagyobb riválist verték meg egészen magabiztosan. „Jól játszottunk Kecskeméten, annak pedig külön örülök, hogy egy ennyire fontos, ráadásul győztes meccsen búcsúzhatott el tőlünk a feladónk, Kaszap Tomi.”
S hogyan tovább? „Nagy rangadók várnak még ránk az előttünk álló időszakban. Pénteken a Dunaferrt fogadjuk, nyolc napra rá pedig Kazincbarcikára utazunk. Nem lesz könnyű egyik mérkőzés sem, de nyerni szeretnénk. Főleg a borsodi túra lesz nehéz, mert hosszú utazás vár ránk, a fiatal és lelkes barcikaiak pedig biztosan mindent megtesznek majd azért, hogy megverjenek minket. Én viszont abban bízom, hogy sokáig őrizzük még a veretlenségünket...”
Kapcsolódó írások:
- Röptették Farkast az UTE röplabdacsapatának éléről
- Reneszánszát éli a röplabda
- Férfi röplabda vb: Kikaptunk a románoktól
- Edzőváltás a veszprémi röplabdacsapatnál
- Jövő héten rajtol a Nestea strandröplabda-bajnokság
- Cegléden rendezték a strandröplabda bajnokság 2. fordulóját
- Olimpiai kvóták csapatsportágakban
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:59 Csárdi Antal kilépett az LMP parlamenti frakciójából
- 8:57 Egyeztet a hódmezővásárhelyi és a szabadkígyósi önkormányzat a Wenckheim-kastélyról
- 6:55 Magyar Péter: már a teljes politikai elit támadja Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot
- 22:50 Leszállás közben hátast dobott egy repülőgép a torontói Pearson repülőtéren - videó
- 20:11 Sulyok Tamás kitüntette Aleksandar Vucic szerb elnököt
- 18:58 Kedden és szerdán lezárások lesznek Budapesten delegáció közlekedése miatt
- 16:56 Hétfő estétől elrendelték a vörös kódot a hideg idő miatt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06