Elválás közös megegyezéssel
Az Újpest szerződést bontott Urbányi Istvánnal
A labdarúgó Soproni Ligában szereplő Újpest FC szerződést bontott Urbányi István vezetőedzővel. Az elválás közös megegyezéssel történt.
2008.04.21 09:33MTI"Az Újpest FC vezetősége öt mérkőzésenként értékeli a bajnoki szereplést. Miután csapatunk a következő fordulóban nem lép pályára a Soproni Ligában, az értékelésre vasárnap került sor. Ezt követően a mai napon úgy határoztunk, hogy az Újpest FC közös megegyezéssel szerződést bont Urbányi István vezetőedzővel" - olvasható a klub hivatalos oldalán.
A vezetőség álláspontja szerint az elmúlt időszakban ugyan eredményesen szerepelt a csapat, de a mutatott játék nem olyan volt, mint amit, amilyet elvártak. Az Újpest szombaton otthon 4-4-et játszott a REAC-cal, s a harmadik helyen áll a bajnokságban, hátránya három pont az éllovas MTK-val szemben.
Az Újpest hétfőn délután, 15 órakor sajtótájékoztatón hozza nyilvánosságra, ki irányítja a jövőben az együttes szakmai munkáját.
Az eddigi edzőváltások a Soproni Liga 2007/08-as idényében:
Tatabánya: Mészáros Ferenc helyett Borbély László, augusztus 19/20. Paksi FC: Lengyel Ferenc helyett Gellei Imre, szeptember 23/25.
Sopron: Détári Lajos helyett Vincenzo Cosco, szeptember 27./október 1. Diósgyőr: Pajkos János helyett Vágó Attila, szeptember 29./október 1. Siófok: Botos Antal helyett Tornyi Barnabás, október 6./október 15
DVSC: Miroslav Beránek helyett Herczeg András, november 26./november 29.
Tatabánya: Borbély László december 11., helyett Ottavio Zambrano Fehérvár: Marijan Vlak helyett Disztl László, december 27./január 4.
Siófok: Tornyi Barnabás helyett Aldo Dolcetti, január 15.
Újpest: Urbányi István helyett ?, április 21.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


