Három egység a reményfutamban folytathatja
Evezős Eb: két magyar hajó a középdöntőben
A Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettes és az egypárban érdekelt Széll Domonkos bejutott a középdöntőbe, azaz a legjobb 12 közé az evezősök plovdivi Európa-bajnokságának nyitónapján.
2011.09.16 15:27MTIA másik három magyar egység a reményfutamban folytathatja szereplését.
A bulgáriai viadal honlapja szerint a friss olimpiai kvótás Simon, Juhász duó második lett pénteki előfutamában a románok mögött, s így egyből a 12 közé kvalifikálta magát. Széll első pályáján negyedikként, majd a következő fordulóban harmadikként ért célba, így ő is ott lehet a középdöntőben, amelyre mindkét szám esetében szombaton kerül sor.
A Novák Edvin, Vallyon Bence, Forrai Dávid, Krepesics Péter összeállítású könnyűsúlyú kormányos nélküli négyes második, a Galambos Péter, Varga Tamás könnyűsúlyú kétpár harmadik, a Szabó Katalin, Gyimes Krisztina kétpár pedig negyedik lett előfutamában, rájuk az Eb második napján reményfutam vár.
A kontinensviadalon csak az olimpiai számokban rendeznek versenyeket.
Plovdivban szombaton délután az is eldől, hogy Szeged vagy Sevilla rendezheti-e a 2013-as Eb-t.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


