A vezetőedző Nagy Tamás maradt
Détári Lajos a Fradi szakmai igazgatója
Détári Lajos szakmai igazgatóként irányítja a jövőben a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Ferencvárosi TC labdarúgócsapatát, s ő felel az eredményekért az együttesnél, melynél a vezetőedző Nagy Tamás maradt.
2011.08.30 15:35MTI"Nagyon örülök ennek a lehetőségnek, úgy gondolom, 48 évesen készen állok a feladatra - nyilatkozta a játékosként 61-szeres válogatott Détári, aki a klub keddi rendkívüli sajtótájékoztatóján írta alá szezon végéig szóló szerződését. - Nem szeretek ígérgetni, a munkában hiszek. Minél több pontot kell szereznünk, aztán meglátjuk, hogy ez mire lesz elég."
Orosz Pál, a futballcsapatot működtető zrt. vezérigazgatója Détárival kapcsolatban kijelentette, hogy az eredményekért "teljes mértékben őt terheli a felelősség". Hozzátette: a csapat jelenlegi helyzetében fontos, hogy egy példaértékű játékosmúlttal rendelkező személy irányítsa a munkát.
"Igyekszem segíteni majd a munkát, remélem, hamar összehangolódunk" - mondta a vezetőedző Nagy Tamás, akinek érvényben maradt korábbi, 2013. június 30-ig szóló szerződése az FTC-vel.
A korábban Prukner László mellett másodedzőként dolgozó Nagy az augusztus 16-án lemondott Prukner helyét vette át a zöld-fehéreknél, s azóta megbízott vezetőedzőként ült a kispadon. Irányításával két bajnokit játszott a gárda, ám hazai környezetben a Haladástól, a Puskás Ferenc Stadionban pedig a Vasastól kapott ki. A Ferencváros nyeretlenül, a 14. helyen áll az OTP Bank Ligában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


