Kézi-háború - senkinek sem jó?
Totálisan kiakadtak a románok, hogy minket kaptak
Hivatalosan is tiltakozást nyújtott be a Román Kézilabda Szövetség a nemzetközi szövetség felé, amiért átszervezték az olimpiai selejtezők csoportbeosztását.
2008.03.23 12:35MOBKeleti szomszédunk nem örül a procedúrának, Cristian Gatu elnök szerint hülyének nézik a selejtező résztvevőit. A Gazeta Sporturilor és a Pro Sport egyaránt foglalkozott a nemzetközi Sportdöntőbíróság által meghozott határozattal, amely értelmében a nőknél Kazahsztán jutott egyenes ágon az olimpiára, Korea pedig selejtezőre kényszerült, így a román kvalifikációs csoport összetétele teljesen felborult.
Eredendően ugyanis Lengyelország, Horvátország és Elefántcsontpart utazott volna Bukarestbe, az új helyzet szerint azonban csak a lengyelek maradtak a régi ellenfelek közül. Az afrikai együttest Japán, a horvátokat pedig az a magyar válogatott "váltotta", amely eredendően Franciaországba készült.
"Kinyomtattuk a programot, elküldtük a meghívókat, ezek után ezt tették velünk. Ami történt, szégyenteljes, nem normális. Az IHF-nél meg kell érteni, hogy nem vagyunk hülyék, nem fogadhatunk el mindig mindent" - dühöngött Cristian Gatu, a román szövetség (FRH) elnöke.
"Szegény horvátok, akiknek végül nem kell Bukarestbe utazniuk, tízezer eurós előleget fizettek ki a szállásra, nem beszélve ellenfeleink repülőjegy-foglalásairól." Gatu elmondta, néhány napja az elefántcsontparti vezetők örömmel hívták, hogy sikerült nagy nehézségek árán elintézni a beutazáshoz szükséges vízumot, amely ezáltal feleslegessé vált. "Még jó, hogy a japánoknak erre nem volt szükség" - dohogott a sportvezető.
Gatu kifejtette, az új helyzet révén szeretnék elérni, hogy Románia ne 29-én, hanem 30-án játsszon Magyarország ellen. Nem volt boldog a változás miatt Gheorghe Tadici sem, a románok szövetségi kapitánya szerint csoportjuk sokkal nehezebb lett. "Utáljuk a japánok játékstílusát, míg a horvátok ereje össze sem hasonlítható a magyarokéval" - mondta a szakvezető, hozzátéve, Görbiczék érkezésének az a nagy előnye, hogy így szurkolók is várhatók, s minden bizonnyal sikerül megtölteni az 5000 férőhelyes sportcsarnokot.
Internetes naplóírásba kezdett Tóth Tímea, a Hypo Niederösterreich női kézilabda-csapatának klasszisa. A válogatott átlövő blogjában úgy fogalmazott, érthetetlenül áll a döntés előtt.
"Felháborított minket, hogy a felkészülés közben változtatják meg a programot. Nem mindegy, hogy Nimesbe utazunk vagy Bukarestbe. Az se mindegy, hogy kik ellen játszunk. Nem lett volna könnyű az előző csoportbeosztás sem, de ez még nehezebb."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06