Rio 2016
Paralimpia - Magyar éremeső lehet kedden
Az már biztos, hogy az asztaliteniszezők dobogós hellyel távoznak majd a Riocentro 3-as Pavilonból, mert Csonka András döntőt vív az S8-as sérültségi kategóriában.
2016.09.12 16:29MTIAkár éremesőt is hozhat a magyaroknak a keddi versenynap a riói paralimpián.
Az már biztos, hogy az asztaliteniszezők dobogós hellyel távoznak majd a Riocentro 3-as Pavilonból, mert Csonka András döntőt vív az S8-as sérültségi kategóriában. A 27 éves sportoló, aki oxigénhiánnyal született, s emiatt a jobb karját nem tudja használni, a kínai címvédővel, Csao Suajjal játszik majd magyar idő szerint 15.45 órától. Egy órával később a pingpongcsapat meglepetésembere, az autóbaleset miatt kerekesszékbe kényszerült szegedi Major Endre az S1 bronzmérkőzésén lesz érdekelt, ellenfele a dél-koreai Nam Ki Von lesz.
A Karióka 3-as arénában a párbajtőrözők egyéni küzdelmeit rendezik a többszörös paralimpiai érmes Krajnyák Zsuzsannával, Dani Gyöngyivel, illetve az újonc Veres Amarillával és az utolsó pillanatban indulási joghoz jutott Mató Gyulával. A nap végén mindkét nemnél és minden kategóriában győztest hirdetnek.
Az uszodában a 200 vegyesen ezüstérmes Sors Tamás és Tóth Tamás (S9) 50 méter gyorson szerepel - utóbbi úszó négy éve, Londonban második volt ebben a számban. Illés Fanni (S6) 400 méter gyorson, Ráczkó Gitta (S7) 200 méter vegyesen, Konkoly Zsófia (S9) pedig ugyancsak 50 méter gyorson próbál bejutni a délelőtti előfutamból az esti döntőbe.
Az atlétáknál kedden rendezik a T20-as kategória női 400 méteres síkfutás döntőjét, a három magyar, Csontos Piroska, Biacsi Ilona és Keresztesi Erika helyi idő szerint hétfőn este próbálja kiharcolni a fináléba kerülést.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


