Rio 2016
Durva összeomlás volt az olimpián - gatyára vetkőztek a mongolok
A riói olimpia zárónapján, a szabadfogású 65 kilogrammosok bronzmérkőzésén szakadt el a cérna.
2016.08.22 20:07ma.hu
Screenshot
Jogosan győzött az üzbég! Csak is a félreértések elkerülése végett osztotta meg a videót Facebook-oldalán a Magyar Birkózó Szövetség, amit a riói olimpia zárónapján, a szabadfogású 65 kilogrammosok bronzmérkőzésén készítettek. Remek mérkőzést láthattak az érdeklődők a mongol és az üzbég birkózó összecsapásán, hiszen 12 akciópont is született a bronzcsatában.
A mongol versenyző a mérkőzés hajrájában tudta 6-6-al átvenni a vezetést, ám kétes akció miatt az üzbégek challanget (videóbírót) kértek, de mivel a mongol nem lépett ki a küzdőtérről, így a kérést elutasították, ezzel már 7-6-ra vezetett a mongol. Alig volt vissza 20 másodperc a bronzmérkőzésből, amikor a mongol érthetetlenül elkezdett menekülni, szinte már elszaladt az üzbég vb-ezüstérmes elől, majd mint az már a videón is tisztán látható, 5 másodperccel a vége előtt sportszerűtlenül, az üzbéget kifigurázva örülni kezdett, ám eközben a bírók a szabályok értelmében megintették őt, ezért született a 7-7-es végeredmény, ami üzbég győzelmet jelentett.
Tény, hogy a riói olimpia bíráskodása hagy maga után kivetnivalót, de ezen a mérkőzésen a bírók teljesen jogosan intették meg a menekülő, tehát abszolút passzív mongol versenyzőt. Ami viszont ez után történt, azt pedig nem lehet szavakba önteni…
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


