Rio 2016
Rekordszámú nemzet és sportoló vett részt az olimpián
Az első Dél-Amerikában rendezett ötkarikás játékokon 205 ország küldöttsége mellett a menekültek csapata és független sportolók is vetélkedtek, összesen 11 303-an.
2016.08.22 14:00MTI
MTI/Kovács Tamás
Csúcsot döntött a résztvevő nemzeti olimpiai bizottságok és sportolók száma a riói olimpián.
Az első Dél-Amerikában rendezett ötkarikás játékokon 205 ország küldöttsége mellett a menekültek csapata és független sportolók is vetélkedtek, összesen 11 303-an. Két olimpiai bizottság, Koszovóé és Dél-Szudáné először szerepelt a játékokon.
Három nemzet sportolói először szereztek érmet az ötkarikás játékok történetében, ráadásul ez a Fidzsi-szigetek, Jordánia és Koszovó esetében is aranyérem volt. További öt ország is első aranyát gyűjtötte be Rióban: Bahrein, Puerto Rico, Szingapúr, Vietnam és Tádzsikisztán is először ünnepelhetett olimpiai bajnokot.
A versenyzők 45 százaléka nő volt, ami szintén rekord. Négy éve Londonban ez az arány 44 százalék volt.
A közvetítések is csúcsot döntöttek: 350 ezer órányi tévéközvetítést élvezhettek a nézők több mint 500 csatornán. A közvetített órák száma 75 százalékos növekedést mutat a londoni adatokhoz képest. A brazil lakosság érdeklődése is kiemelkedő volt: 10-ből 9 tévénéző brazil lakos követett valamilyen olimpiai közvetítést az elmúlt bő két hétben.
Az olimpia a digitális platformokon is csúcsot döntött: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Facebook-oldalát 14,8 millió felhasználó kedveli, ez a szám négy éve kicsivel több, mint a fele volt ennek. A NOB weboldalát, az olympic.org-ot 25 millióan látogatták a játékok alatt, ez több mint kétszerese a londoni adatnak. Szintén rekord, hogy az oldal látogatásainak 70 százaléka mobiltelefonról vagy táblagépről történt - az olimpiai hírszolgálat tájékoztatása alapján.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


