Olimpia-Rio2016
Rio 2016 - Kozák Danuta bélfertőzéssel versenyzett
Kozák még egyesben és négyesben is indul Rióban, ezekben a számokban címvédőként.
2016.08.15 18:38MTIKozák Danuta betegen állt rajthoz hétfőn a női kajakpárosok 500 méteres előfutamában a riói olimpián.
"Tegnap éjszaka közepén hasmenéses tünetek jelentkeztek nála, bélfertőzéses szindróma alakult ki. Azonnal megkezdtük a terápiát." - nyilatkozott Toman József csapatorvos az MTI-nek.
Kiemelte: Kozák Danuta sportemberi nagyságát mutatja, hogy ebben a nehéz állapotban is ilyen eredményt tudott felmutatni.
Toman József úgy fogalmazott, nem egy súlyos betegségről van szó, de a versenyzés szempontjából ilyenkor "nagyon kevés is számít", a folyadékvesztés, a nem alvás vagy a gyomortáji érzékenység. A gyógyszeres kezelésnek pedig idő kell, hogy eredményt hozzon.
A csapatorvos úgy véli, a betegség az előfutam előtt hatalmas lelki terhet jelenthetett a londoni olimpiai bajnok számára, amely a döntőbe jutással valószínűleg lekerült róla.
A Szabó Gabriella, Kozák Danuta páros futamgyőztesként egyből bekerült a keddi fináléba.
Kozák még egyesben és négyesben is indul Rióban, ezekben a számokban címvédőként.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06