Rio 2016
Lőrincz Viktor nyolc között
Lőrincz Viktor második mérkőzését is megnyerte, így már a legjobb nyolc között van a kötöttfogású birkózók 85 kilogrammos súlycsoportjában a riói olimpia hétfői versenynapján.
2016.08.15 15:48MTI
MTI/Illyés Tibor
Az Európa-bajnoki és kétszeres világbajnoki bronzérmes magyar versenyző az örmény Makszim Manukjan legyőzése után a nyolcaddöntőben az indiai Ravinder Khatrival találkozott, akinek semmilyen jelentős eredménye nem volt eddig, a szőnyegen pedig gyorsan kiderült, hogy nem véletlenül.
Lőrincz a kezdés után megkezdte riválisa fárasztását, Khatri gyengének tűnt, a bíró 40 másodperc után figyelmeztette, 1:10 perc után pedig már intette. A térdelőből Lőrincz egyszer jobbra, majd balra pörgette, így már 4-0-ra vezetett. A folytatásban sem változott a meccs képe, az indiainak - akit a magyar egyszer levitt a szőnyegről - ugyanakkor volt egy kis reménye arra, hogy kihúzza a szünetig, ám Lőrincz nem akarta folytatni, derékra fogott és nagy ívben eldobta ellenfelét, a meccs pedig 9-0-ás technikai tussal véget ért.
Az elődöntőért Lőrincz Viktor a világbajnoki ezüstérmes üzbég Rusztam Aszakalovval csap majd össze.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


