Rio 2016
A bossaball a sláger a Copacabanán
A röplabda, a labdarúgás és a trampolin (gumiasztal) keveréke szemlátomást nagy sikernek örvend a brazil metropolisz világhírű strandján.
2016.08.12 16:48MTIHárom olimpiai sportágból összegyúrt negyedik dívik a Copacabanán: a bossaball, amely nem része ugyan a riói ötkarikás programnak, de nem kizárt, hogy egyszer bekerül a játékok "strandos" kínálatába, ahogyan az például a strandröplabda esetében is történt.
A röplabda, a labdarúgás és a trampolin (gumiasztal) keveréke szemlátomást nagy sikernek örvend a brazil metropolisz világhírű strandján, a tengerparti homokos sávban több helyütt is kiemelt érdeklődés, és persze vérpezsdítő zene mellett ütik-rúgják-fejelik a labdát egy óriás trambulinon, amelyet mintegy ötméteres magasságig húzódó röplabdás háló oszt ketté.
A három-négy-öt főből álló csapatok, fiúk és lányok vegyesen a felfújt gumimatracokon, vagy éppen mellett állva próbálják a másik fél területére átjuttatni a labdát, úgy, hogy a rivális ne tudja azt visszaadni. A pontszerzés nem könnyű feladat, a már-már az égbe emelkedő, vagyis a trampolin segítségével elképesztő magasra ugró játékosnak ugyanis a neki feladott játékszert bonyolult egyensúlyi helyzetből kell eredményesen megjátszania kézzel, lábbal s leginkább fejjel.
Azért a látvány mellett az eredményesség sem marad el: a röpködő akrobaták rendre célba juttatják a labdát. Pedig nehéz a passzolás, a feladás és a felugrás ritmusát meglelni, összhangba hozni, csapatszintű harmóniában művelni. Ez a helyieknek nagyon megy, állítják, hogy a brazil bossaballosok a legjobbak a világon.
Ami biztos, a kifejezés első fele elvitathatatlanul brazil: a bossa novából, az új divatot jelentő zenei stílus nevéből ered. A muzsika és a labda strandházasságának pedig mi más kínálhatna stílusos otthont, mint éppen a riói Copacabana.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


