Rio 2016
Bor Barna nyolcaddöntős
Bor Barna megnyerte első mérkőzését, ezzel nyolcaddöntőbe jutott a Rio de Janeiró-i olimpia cselgáncstornáján.
2016.08.12 15:28MTI
MTI/Kovács Tamás
A háromszoros Európa-bajnoki ezüstérmes magyar dzsúdós a vb-harmadik és tízszeres Afrika-bajnok tunéziai Faicel Dzsaballahhal találkozott az első körben, akit eddig háromszor legyőzött, kétszer pedig kikapott tőle. A hatodik meccset egy leszorításra kapott ipponnal Bor nyerte.
Az első két perc fogáskereséssel telt, de a 2011-ben világbajnoki ezüstérmes Bor volt az aktívabb, így Dzsaballahot megintette a mérkőzésvezető.
A folytatásban az Atomerőmű dzsúdósa befogta a 2013-ban vb-harmadik ellenfele karját, és földre vitte, amiért jukót kapott, majd egy akciót megkontrázva leszorította Dzsaballahot, így ipponnal ért véget az összecsapás.
"Bíztam magamban, és ez a legfontosabb. Szerencsére rá tudtam erőltetni ezt az előre menős taktikámat, és egyszerűen felőröltem" - értékelt a 29 éves magyar cselgáncsozó. Következő ellenfele a Pánamerikai Játékokon négyszer bronzérmes kubai Alex Garcia Mendoza lesz, akit megvert eddigi két meccsükön.
MTI/Kovács Tamás
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


