Rio 2016
Borkai: hosszú idő után több magyar indul, mint az előző olimpián
Rióban 21 sportágban 160 magyar versenyző indul.
2016.08.05 19:49MTIJó ideje először fordul elő, hogy egy olimpián nagyobb magyar csapat vesz részt, mint az előzőn - emelte ki Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, a riói Magyar Ház pénteki megnyitását követően, amikor az újságírókat köszöntötte.
"Ennek nem kell különösebb jelentőséget tulajdonítani, ugyanakkor azt jelzi, hogy az egyéni sportolók nagyon eredményesen szerepeltek a kvótaszerző versenyeken" - utalt arra, hogy csapatsportban csak vízilabdában indul magyar válogatott - női és férfi -, a rendszeres résztvevőnek számító kézilabdázók ezúttal lemaradtak a játékokról, akárcsak a többi csapatsportág képviselői.
Borkai elégedettségének adott hangot, miszerint tapasztalata szerint a magyar sportolók többsége a versenyére koncentrál, annak ellenére, hogy kap híreket a külvilágból, amelyek esetleg elvonhatnák a figyelmét.
"A versenyzők felkészültek. Remélem, közösen ünnepelhetünk majd a végén, és olyan jó hangulatban utazhatunk haza, mint négy éve, Londonból" - tette hozzá.
Rióban 21 sportágban 160 magyar versenyző indul.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


