Rio 2016
A kézilabda-kapitány szerint az oroszok "lőporos hordón ülnek"
Jevgenyij Trefilov, az orosz női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint olyan a helyzetük a pénteken kezdődő riói olimpián, mintha lőporos hordón ülnének.
2016.08.04 16:44MTI"Amíg a NOB nem mond igent arra, hogy valóban részt vehetünk a játékokon, addig ott lóg felettünk Damoklész kardja. Van erre egy háromtagú bizottság, de rólunk egyelőre nem döntöttek" - mondta az edző az R-Szport orosz hírügynökségnek adott szerdai interjújában, amelyből a handball.hu szakportál idézett.
A szövetségi kapitányként négyszeres világbajnok Trefilov elmondta, hogy a doppingellenőrzések is gondot jelentenek a Rióban tartózkodó orosz sportolók számára.
"A WADA nem hagy nekünk békét, jönnek mindennap. Reggel elvittek tőlünk négy játékost is, aztán még kettőt. Ez nagyon zavaró. Tegnap reggel hétkor húsz orosz sportolótól vettek mintát, voltak köztük röplabdázók, vízipólósok, tornászok, tőlünk négy kézis és még három-négy sportoló más országból. Ma ugyanez ment újra. Nem tudom, miért csinálják. Ha azt akarják, hogy ne vegyünk részt az olimpián, akkor inkább jelentsék ki nyíltan" - mondta dühösen.
A tapasztalt szakvezető felidézte a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) illetékeseinek kijelentését, amely szerint ha az orosz kézilabdázók közül akárcsak ketten pozitív mintát szolgáltatnak, máris kizáratják az egész csapatot.
"Két ember, ez a WADA-nál a kritikus tömeg... Ugyanez a helyzet a röplabdázóknál is. Mi itt Rióban egy lőporos hordón ülünk. Már csak a kanócot kell valakinek meggyújtania" - vélekedett Trefilov.
Július 18-án hozták nyilvánosságra Richard McLarennek, a WADA fővizsgálójának a 2014-es szocsi téli olimpiáról készített jelentését, amely államilag irányított doppingolással vádolta Oroszországot. A jelentés nyomán a WADA azt javasolta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB), hogy a teljes orosz csapatot zárja ki a riói játékokról. A szervezet végrehajtó testülete azonban július 24-én úgy döntött, hogy nem így jár el, de a részvételhez az orosz versenyzők mindegyikének egyéni engedélyre van szüksége sportágának nemzetközi szövetségétől.
Később bejelentették, hogy a legvégső szót az érintettek olimpiai indulásáról a NOB háromfős bizottsága mondta ki. A grémiumot a sportolói bizottság előző vezetője, a német Claudia Bokel, valamint az orvosi bizottságot irányító török Ugur Erdener és a spanyol ifj. Juan Antonio Samaranch alkotja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
- 6:38 Feszül a helyzet: India rakétákat lőtt három pakisztáni légibázisra
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06