Asztalitenisz olimpiai selejtező
Póta kikapott, kvóta nélkül a magyar asztaliteniszezők
Póta Georgina nagy csatában kikapott a Vörös csoport szombat délelőtti elődöntőjében, s ez azt jelenti, hogy a magyarok kvóta nélkül térnek haza az asztaliteniszezők európai olimpiai selejtezőtornájáról, a svédországi Halmstadból.
2016.04.16 11:38MTIA Berlinben légióskodó 31 éves magyar játékos - a torna tizedik kiemeltje, a világranglista 39. helyezettje - a svédek második számú játékosával, az ITTF rangsorában 60. Matilda Ekholmmal csapott össze a fináléba kerülésért. Az első, harmadik és ötödik szett magyar fölényt hozott, de a közönség által támogatott, 23 éves svédnek mindháromszor sikerült egyenlítenie.
Jöhetett a döntő játszma, amelyben Ekholm 4-2-es vezetésre tett szert, s hiába kért ekkor időt Téglás Péter szövetségi kapitány, ez sem használt. A hazai játékos sorra gyűjtögette a pontokat, majd 10-3-nál hét meccslabdához jutott, s bár az első hármat Póta még hárította, a negyedik már bejött, így a svéd örülhetett.
"Legutóbb nagyon kikaptam tőle, így most legalább annak örülhetek, hogy szorosabb volt a csata. - mondta az MTI-nek Póta Georgina. - Nagyon jó, tehetséges játékos Ekholm, szerintem Európában ő szervál a legjobban. A döntő szettben 2-0-s vezetésénél volt egy bravúros, asztal alól indított nyesése, amit a hálóba ütöttem, szerintem ez volt a meccslabda."
Póta ezzel együtt nem tűnt igazán szomorúnak, mert mint mondta, a májusi világranglistáról biztosan riói kvótához jut. Mivel a svédországi torna utolsó szakaszában minden helyezést eldöntenek, a játékosra - aki az utolsó, még versenyben lévő magyar - még két találkozó vár a zárónapon.
Eredmény: nők, Vörös csoport, elődöntő: Matilda Ekholm (svéd)-Póta Georgina 4-3 (-7, 9, -7, 6, -6, 8, 6)
Mind a nőknél, mind a férdiaknál két csoportban folyik még a küzdelem, a Vörös és a Kék tábla győztesei, illetve a vesztes döntősök egymás elleni mérkőzésének győztesei kvótához jutnak. Az olimpiai tartaléksorrend kialakítása miatt a további helyezéseket is eldöntik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06