Olimpia 2024
Magyar delegáció a NOB-központban
Megbeszélésre a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) lausanne-i központjába utaztak hétfőn a 2024-es nyári olimpia és paralimpia megrendezésére benyújtott budapesti pályázat vezetői.
2015.11.16 14:48MTIA Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közleménye szerint a kétnapos látogatás során a delegáció - amelyet Fürjes Balázs, az olimpiai pályázat kormányzati felelőse vezet - beszámol a budapesti előkészületekről, tervekről, elképzelésekről.
Bienerth Gusztáv, a pályázati bizottság alelnöke kitért rá: a NOB az új kandidálási procedúra során lehetőséget biztosít valamennyi pályázó számára, hogy bemutathassák terveiket. A kandidálók közül Budapest az első, amely delegációt küldhetett a NOB-hoz az előkészületek megbeszélésére.
A sportolói oldal képviseletében Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó jelezte az elutazás előtt, hogy a lausanne-i találkozón lehetőség lesz ismertetni a NOB-bal a kormányzati támogatást és garanciákat.
A 2024-es olimpiáért Budapest mellett Párizs, Los Angeles, Hamburg és Róma verseng. A NOB 2017 szeptemberében, limai kongresszusán jelöli ki a rendezőt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


