Olimpia
Iszinbajeva újra a csúcsra tör
Harmadik olimpiai aranyérmével szeretné megkoronázni karrierjét Jelena Iszibajeva, az oroszok világklasszis rúdugrója, aki nemrég kezdte újra a tréningeket.
2015.02.12 18:40MTI
A 32 esztendős Iszinbajeva 2013-ban Moszkvában harmadszor is világbajnok lett, azóta azonban nem versenyzett, tavaly júniusban ugyanis megszületett első gyermeke.
Iszinbajeva úgy nyilatkozott: mindent elért már a sportágban, amit csak lehet, de egy újabb aranyérmet nagyon szeretne, és csak azzal lenne elégedett Rio de Janeiróban is.
Az atléta a 2004-es athéni, majd a 2008-as pekingi ötkarikás játékokon győzött, míg 2012-ben Londonban bronzérmet szerzett. Világbajnokságon fedettpályán négyszer, szabadban háromszor szerzett aranyat, és van két Európa-bajnoki elsősége is. Nevéhez 28 világrekord fűződik, és ő volt az első nő, aki átjutott az ötméteres magasságon. Fedettpályán 5,06, szabadtéren pedig 5,01 méterrel világrekorder.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
- 6:38 Feszül a helyzet: India rakétákat lőtt három pakisztáni légibázisra
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06