Olimpia
Rio 2016: a szervezőbizottság szerint minden oké lesz
A Rio de Janeiró-i olimpia szervezőbizottságának elnöke szerint mindennel időben elkészülnek a 2016-os ötkarikás játékokra.
2014.05.24 16:43MTI
Fotó: Facebook/Rio 2016
Carlos Arthur Nuzman, aki a brazil olimpiai bizottság vezetője is, egy görög lapnak nyilatkozva igyekezett eloszlatni a nemzetközi aggodalmakat, s válaszolni például azokra a kritikus megjegyzésekre, amelyeket John Coates tett a múlt hónapban a munkálatok állásáról. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) alelnöke úgy fogalmazott április végén, hogy a riói játékok előkészületei a "legrosszabbul" alakulnak azok közül, amelyeket ő végigkövetett.
Az ausztrál sportdiplomata, aki eddig már féltucatszor tartott szemlekörutat a brazil metropoliszban a NOB koordinációs bizottságának tagjaként, emlékeztetett rá, hogy a NOB - mivel "a helyzet kritikus a helyszínen" - kénytelen volt szakértőket delegálni a szervezőbizottságba, amire korábban nem akadt példa. A fő kifogások pedig úgy szóltak, hogy két évvel az olimpia előtt néhány versenyhelyszínen még el sem kezdődtek az építkezések, az infrastruktúra fejlesztésében jelentős a lemaradás, miközben a városnak szociális problémákat is kezelnie kell.
Nuzman a szombati lapinterjúban elismerte, hogy késésben vannak, de meggyőződése, hogy időre meglesznek mindennel.
"Eltökélt szándékunk, hogy olyan olimpia házigazdái legyünk, amelyre büszkék lehetünk, s úgy akarjuk megrendezni, ahogyan elterveztük, belül maradva az elfogadott költségvetésen" - jelentette ki.
A Reuters beszámolójában megjegyezte, hogy januárban egy brazil illetékes tisztviselő azt mondta: a riói olimpia és paralimpia költségei - többek között az infláció és az új, drágább technológia miatt - az előzetesen becsült 7 milliárd realhoz képest (mintegy 700 milliárd forint) 27 százalékkal emelkedtek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


