Szocsi 2014
Megkapja az ezüstérmet a doppingteszten fennakadt svéd hokis
Megkapja az olimpiai ezüstérmet Nicklas Bäckström, a svéd jégkorong-válogatott játékosa, akinek pozitív lett a doppingtesztje a szocsi téli játékokon.
2014.03.14 22:05MTI
Az NHL-ben a Washington Capitals együttesét erősítő hokis nem lépett pályára az ötkarikás döntőben, amelyben csapata 3-0-ra alulmaradt a kanadaiakkal szemben.
A teszt eredményének közzétételekor Björn Folin, a Svéd Olimpiai Bizottság szóvivője azt mondta, hogy a 26 éves Bäckström szervezetében egy általa évek óta szedett, allergia elleni gyógyszer egyik összetevőjét mutatta ki a vizsgálat.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) fegyelmi testülete utóbb úgy ítélte meg, semmi nem utalt arra, hogy a svéd játékosnak szándékában állt volna meg nem engedett módon fokozni a teljesítményét. Mostani döntésnél azt is figyelembe vette, hogy maga a játékos is jelezte a formanyomtatványon a teszt elvégzésekor, hogy szedi az allergia elleni gyógyszert.
"Figyelembe véve az enyhítő körülményeket, a NOB fegyelmi testülete úgy foglalt állást, hogy a sportoló jogosult megkapni az ezüstérmet és a diplomát" - olvasható a NOB pénteki közleményében.
A fegyelmi testület ugyanakkor helyén valónak minősítette a hokis játékjogának ideiglenes felfüggesztését az olimpián, mert a döntő előtt is vett be a gyógyszerből.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


