Szocsi 2014
Levédetik az oroszok a besült "négy karikát"
Az orosz szabadalmi hivatalban le akarják védetni a szocsi téli játékok megnyitóján kinyílt négy és egy zárva maradt olimpiai ötkarika ábrázolását.
2014.03.13 20:21MTIA "Világ remekművei" nevű moszkvai cég nyújtotta be a pátens iránti kérelmet, hogy ezután egyedül használhassa ezt a látványt - adta hírül csütörtökön a rapsinews orosz jogi portál.
A február 7-én tartott látványos megnyitó ünnepségen öt hópehely mintázatú formában az egyik nem alakult át karikává, de ezt csak a helyszínen megjelentek láthatták. A televízió nézők nem, ugyanis a rendező, aki egyben a Pervij kanal állami televíziós csatorna vezérigazgatója, utasítást adott arra, hogy a főpróbán készült felvételt játsszák be.
Mint a rapsinews írta, már másnap árulták az internetes üzletekben a kínai gyártmányú pólókat, rajtuk a négy teljes olimpiai karikával és a zárva maradt ötödikkel.
)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
- 22:27 Homokos strand lesz a Desedánál
- 21:30 Itt a videó Robert Fico merénylőjének elfogásáról
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06