Paralimpia 2012
Pálos Péter aranyérmes
Az asztaliteniszező Pálos Péter aranyérmet nyert hétfőn a londoni paralimpián.
2012.09.03 12:40MTIA 11-es kategóriában érdekelt - azaz értelmi fogyatékos -, háromszoros világ- és Európa-bajnok játékos a döntőben azzal a dél-koreai Szon Bjeong Dzsunnal szállt szembe, aki 3-1-re verte őt a csoportkörben. A német TTC Mühlhausenben légióskodó Pálos 5-3-ra elhúzott az első szettben, innen ellenfele ugyan még többször kiegyenlített, ám a játszma végül az övé lett (12-10).
A folytatásban a mindössze 16 éves ázsiai asztaliteniszező 9-3-ra vezetett, s ezután már hiába jött vissza néhány látványos labdamenet után a magyar 10-9-re, a játszma 11-9-re ellenfeléé lett.
A harmadik felvonásban Pálos lényegesen jobban kezdett, mint az azt megelőzőben, s 6-2-re ellépett, riválisa ugyanakkor 8-8-nál utolérte őt, fordítania azonban nem sikerült, s a játszma - egy szerencsés ponttal - 11-9-re a magyar játékosé lett.
Dzsun kezdte jobban a negyedik játszmát, de a paralimpiai újonc riválisa tartotta vele a lépést, 6-6-nál pedig a dél-koreai edző időt kért. A szünet Pálosnak tett jót, aki végül nagy csatában 11-9-re megnyerte a szettet, ezzel 3-1-re a döntőt is.
"Tudtuk, hogy mit fog játszani a koreai, és azt is játszotta. A csoportkörben elvesztett meccshez képest bátran kezdtem, kezdeményeztem, volt bennem egy kis bosszúvágy, így nem az ő akarata érvényesült" - nyilatkozta Pálos, aki a magyar küldöttség második aranyérmét nyerte Londonban, az úszó Sors Tamás csütörtöki sikere után. - "A háló ugyanannyira segített nekem, mint neki, de nekem talán jobbkor. Ez egy teljesen más verseny volt a többihez képest, sokáig tartott, amíg sikerült leküzdenem a belső izgalmat. Nagyon boldog vagyok."
Aranyosi Péter szövetségi kapitány rövid bréktáncot járt örömében a beütött meccslabda után:
"Ki kellett adnom a feszültséget magamból egy kis electric boogie-val. A két játékos hasonló stílusa miatt nagyon látványos meccs volt, és így utólag jó, hogy elbuktuk a csoportmérkőzést, mert Peti így jobban harapott. A felkészülésben nagy hangsúlyt fektettünk a beszélgetésekre, ebben a kollégák és versenyzők is segítettek. Peti 27 évesen nem számít öregnek az asztaliteniszben, úgyhogy megyünk tovább!"
Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke elégedetten nyilatkozott az MTI-nek:
"A pekingi egyhez képest már két aranyunk van, ez annak köszönhető, hogy két élversenyzőnk is azt nyújtotta, ami benne van. Péternek ezzel együtt nem volt könnyű átlépni a saját árnyékát, mivel a csoportkörben kikapott a koreaitól, sőt, az elmúlt öt évben csak tőle szenvedett vereséget. Újonc létére csodásan helytállt itt Londonban."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06