Isztambulba utaznak
Erős férfi és fiatal női csapat indul a sakkolimpián
A férfi válogatott a legerősebb összeállításban indul a kedden kezdődő sakkolimpián, míg a nőknél fiatal csapat utazik Isztambulba.
2012.08.23 15:15MTIA férfi együttes Lékó Péter, Almási Zoltán, Polgár Judit, Berkes Ferenc és Balogh Csaba összeállításban vesz részt a sakkolimpián - hangzott el a csütörtöki sajtótájékoztatón. A válogatott jó eredménnyel zárta legutóbbi két versenyét: tavaly ötödik helyen végzett a Világkupán, az őszi Európa-bajnokságon pedig bronzérmes lett. A Horváth Tamás szövetségi kapitány által vezetett csapat bizakodva várja a nehéznek ígérkező versenyt.
"Öröm ilyen összeszokott, jó csapatban játszani, ahol mindent megteszünk egymásért" - mondta Lékó Péter, a csapat elsőtáblása, aki kifejtette azt is: a jó játék önmagában nem garancia semmire, az erős ellenfelek miatt szerencse is kell a jó eredményhez.
"Minket nem nyomasztanak aranyérmes elvárások, mint mondjuk az oroszokat, de a maximumot nyújtva szeretnénk szép eredményt elérni ebben a kiegyensúlyozott mezőnyben" - tette hozzá a szegedi nagymester.
A férfi együttest erősítő Polgár Judit arról beszélt, hogy nagyot lépett előre az elmúlt években a csapat. "Nagy dolog, hogy nemcsak az első három táblán van erős játékosunk, hanem a 4-5. játékos is kiegyensúlyozott, erős játékra képes."
A Hoang Thanh Trang, Gara Tícia, Gara Anita, Rudolf Anna, Papp Petra összetételű női együttes Hazai László kapitány vezetésével készül a nők számára 25. alkalommal kiírt sakkolimpiára - a férfiaknál a 40. torna következik. Az elsőtáblás Hoang Thanh Trang azt mondta, mióta a válogatott tagja, sosem fordult elő, hogy ő lett volna a csapat rangidőse. A legfiatalabb a 19 éves Papp Petra.
"Ha a legjobbamat tudom nyújtani, akkor helyezéstől függetlenül elégedett leszek" - mondta a 32 esztendős vietnámi származású versenyző, aki tavaly megnyerte a rapid Eb-t. - "Remélem, hogy meglepetést tudunk okozni, és az erősebb csapatok ellen sikerül párszor megborítani a papírformát."
Az isztambuli sakkolimpia szeptember 10-ig tart.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


