London 2012
Bronzzal zártak a kajakosok, vívás után élcsoportban az öttusázók
A remélt győzelem ugyan elmaradt, de Douchev-Janics Natasa 200 méteren elért harmadik helyével - sőt anélkül is - az éremtáblázat élén végzett a magyar kajak-kenu válogatott a londoni olimpián.
2012.08.11 14:05MTIA háromszoros olimpiai bajnok Janics - aki csütörtökön Kovács Katalinnal párosban második volt 500 méteren - a győzelemért szállt harcba a legrövidebb távon, de nem tudta megismételni az elő-, illetve középfutamban nyújtott jó teljesítményét, a szembeszeles pályán ezúttal gyorsabb volt nála az új-zélandi Lisa Carrington és az ukrán Inna Oszipenko-Radomska.
Várakozáson felül szerepelt ugyanakkor a kajakos Dudás Miklós, aki hatodikként ért célba - azaz pontot szerzett - a legrövidebb távon.
A szerdán 1000 méteren hatodik Vajda Attila a B döntőben lapátolt, ahol harmadik lett, ezzel összesítésben a 11. helyen fejezte be a versenyt. A magyarok ebben az egy számban nem szereztek olimpiai pontot azok közül, amelyekben indultak. Ugyanakkor három arannyal, két ezüsttel és egy bronzzal az élen végeztek az éremtáblázaton. A nagy rivális németek három-egy-kettővel fejezték be a futamokat.
Szombaton délelőtt megkezdték szereplésüket a férfi öttusázók, köztük Marosi Ádám és Kasza Róbert. A két magyar a vívásban egyformán 20 győzelmet aratott és 15 vereséget szenvedett, ezzel 880 ponttal a hatodik helyről várja a folytatást.
Többre kíváncsi?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


