London 2012
Olimpia: Visszavághat a horvátoknak a kéziválogatott
A svédek ellen pénteken elveszített olimpiai elődöntő után vasárnap délben a horvátok ellen javíthat a magyar férfi kézilabda-válogatott, és ha nyer, akkor története során először végez dobogón.
2012.08.11 10:04MTIA két csapat már találkozott egymással Londonban, augusztus 2-án simán, 26-19-re kikaptak Mocsai Lajos tanítványai. A horvátok egyik legjobbja a Veszprémben légiós Mirko Alilovic kapus volt. Az örökmérleg sem fényes: 28 találkozóból nyolcszor nyertek a magyarok, 15-ször a horvátok és volt öt döntetlen is.
Amint Mocsai Lajos szövetségi kapitány jelezte: főleg a januári Európa-bajnoki összecsapás lehet jó kiinduló alap, Újvidéken 24-24-es döntetlen született.
"Jól ismeri egymást a két csapat, kérdés, ki tudja meglepni a másikat. Most viszont az a legfontosabb, hogy pihenjünk, és felejtsük el mielőbb, hogy a svédek ellen magunknak köszönhettük a vereséget. Sajnos, az első félidőben nem voltunk jók, még emberelőnyben is sok gólt kaptunk, utána hiába lett szervezettebb a játékunk, kritikus szakaszban ziccereket hibáztunk, ez pedig nem fért bele" - mondta az MTI-nek a szakvezető.
Magyar szempontból rossz hír, hogy Császár Gábor bokasérülése alig javul, a szombat reggeli hírek szerint nem szerepelhet az utolsó összecsapáson. Normális esetben pár hetet kellene kihagynia, ám elképzelhető, hogy az irányító mégis megpróbálkozik majd a játékkal.
A magyarok eddig négyszer voltak olimpiai negyedikek (1936, 1980, 1988, 2004), dobogón viszont soha sem állhattak. A horvátok 1996-ban és 2004-ben aranyérmesek voltak, míg a 2008-as pekingi bronzmérkőzést elveszítették a spanyolokkal szemben.
A döntőben a címvédő és egyben világbajnok franciák találkoznak a magyarokat legyőző svédekkel. Utóbbiak még egyszer sem nyertek olimpián, eddigi három fináléjukat (1992, 1996, 2000) elveszítették.
Többre kíváncsi?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06