A spanyolok ellen
Olimpia: döntőért játszanak kedden a női vízilabdások
A döntőbe jutásért száll vízbe a spanyolokkal szemben a magyar női vízilabda-válogatott a londoni olimpia keddi versenynapján. Ugyancsak a fináléba kerülés a tét a kajakosok számára, akik három számban lesznek érdekeltek.
2012.08.06 18:12MTIA női pólósok vasárnap izgalmas csatában léptek túl az orosz csapaton, s kedden magyar idő szerint 19:40-kor a házigazda briteket búcsúztató spanyolokkal csapnak össze. A két gárda a csoportküzdelmek során már találkozott egymással, akkor a spanyolok 13-11-re nyertek, ugyanakkor az idei Európa-bajnokságon az elődöntőbe jutásért Merész András csapata bizonyult jobbnak. A másik ágon Egyesült Államok-Ausztrália találkozót rendeznek. A Dorney-tavon a kajakosok és kenusok második napi versenyeit bonyolítják majd le.
Női párosban ott lesz a mezőnyben a 2004-ben és 2008-ban is aranyérmes Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa duó, egyesben Kozák Danuta szerepel ugyanezen a távon, azaz 500 méteren, míg a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összeállítású kajaknégyes 1000 méteren próbál meg továbbjutni. A kötöttfogású birkózók 66 kg-os súlycsoportjában a 2006-ban Európa-bajnok Lőrincz Tamás lép szőnyegre, s ha jó napot fog ki, illetve sorsolása is kedvezően alakul, akár éremért is küzdhet az esti programban.
Az Olimpiai Stadionban 110 m gáton rajthoz áll Kiss Dániel és Baji Balázs a délelőtti előfutamos programban, női gerelyhajításban pedig Juhász Vanda lesz érdekelt a selejtező B csoportjában. A londoni olimpia egyetlen magyar súlyemelője, a plusz 105 kilós Nagy Péter a B csoportban lép majd a súlyokhoz.
Többre kíváncsi?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


