Közös nemzeti tizenegy
Olimpia: nem lesz több brit olimpiai focicsapat
Stuart Pearce, a londoni olimpián szereplő brit labdarúgó-válogatott szövetségi edzője szerint nem valószínű, hogy az Egyesült Királyság négy tagországa a következő játékokon is közös nemzeti tizenegyet indít.
2012.08.01 10:17MTI"Nem hiszem, hogy ez ismét megtörténhet" - közölte Pearce, akivel egyetértett Craig Bellamy, az együttes egyik kulcsjátékosa, a walesi válogatott volt kapitánya, aki eddig egy gólt szerzett az olimpiai tornán. Anglia, Észak-Írország, Skócia és Wales rendre önálló válogatottal szerepel a világ futballporondján. Az ötkarikás eseményen azonban - mivel csak Brit Olimpiai Bizottság van - közös nemzeti tizeneggyel vesz részt mind a férfi, mind a női tornán.
A britek utoljára az 1960-as olimpián szerepeltek közös labdarúgó-válogatottal, és Londonban is csak azért indultak, mert a házigazda jogán nem kellett selejtezőket vívniuk. A közös csapat ötletét különösen az északírek, a skótok és a walesiek ellenzik, mert úgy érzik, hogy ez veszélyezteti a világ futballjában elfoglalt helyüket. A brit válogatott ma (szerda) sorsdöntő mérkőzést játszik Cardiffban Uruguay legjobbjaival. A hazaiaknak már egy döntetlen is elég a továbbjutáshoz, míg a dél-amerikaiaknak győzniük kell, hogy bejussanak a negyeddöntőbe.
Többre kíváncsi?
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


