London 2012
Borkai Zsolt és Czene Attila elégedett a rajttal
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke és Czene Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára is elégedett azzal, ahogy a magyar csapat rajtolt a londoni olimpián.
2012.07.29 19:19MTIMindkét sportvezető a lelátón szurkolta végig Ungvári Miklós vasárnapi döntőjét az ExCel központ cselgáncscsarnokában.
"Természetesen nagyon örültünk volna, ha Mikinek sikerül aranyat nyernie, de így is azt mondhatom, csodálatos teljesítmény egy olimpián ezüstérmesnek lenni. Az persze nyilvánvaló, hogy a második helyezett vereséggel fejezi be a szereplését, és emiatt szomorú" - mondta az MTI-nek Borkai Zsolt. "A rajt előtt mindenki bizakodó, és úgy gondolja, hogy oda fog érni az elejére, a dzsúdósok is így érezték, ők már odaértek, remélem, hogy ez lendületet ad a magyar csapatnak."
"Ha minden napra jut egy érem, akkor azt hiszem, elégedettek leszünk, bár az aranyra még várni kell" - fogalmazott Czene Attila arra utalva, hogy szombaton a szintén dzsúdós Csernoviczki Éva bronzérmes lett. "Nagyon jónak tartom, hogy szépen lehet szurkolni, most is kiordítottuk magunkat a lelátón, sajnálom, hogy nem sikerült Mikinek a győzelem. Ma a grúz fiúnak volt szerencséje, de Ungvárinak egyáltalán nincs szégyenkeznivalója."
Ungvári döntője után Borkai Zsolt és Czene Attila azonnal a vívóterem felé vette az irányt, ahol a kardozó Szilágyi Áronnak szurkolnak majd előbb az elődöntőben, majd - reményeik szerint - a fináléban. Ahogy az államtitkár fogalmazott: bízik benne, hogy még vasárnap növekszik azoknak a sportágaknak a száma, amelyek érmet szereznek Londonban.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06