Kiégett a Jackass sztárjának autója
FRISS! Alkohol és gyorshajtás okozta a sorozatsztár halálát
Ryan Dunnt a popkultúra "félbolond kaszkadőrtársaságaként" ismert Jackass-sorozatban ismerhettük meg, a sorozatban és az ugyancsak több részből álló filmes változatban is szerepelt. 34 éves volt.
2011.06.21 09:29ma.huHétfő hajnalban Philadelphiában autószerencsétlenség következtében életét vesztette Ryan Dunn, a Jackass című tévésorozat és filmszéria egyik meghatározó alakja. A 34 éves sztár halálát a hivatalos közlések szerint a balesetben szerzett sérülései okozták.
A színész néhány órával a végzetes baleset előtt még néhány fotót töltött fel a Twitterre, amely szerint két barátjával jó hangulatban iszogattak - a képet azóta már eltávolították onnan. Ezt követően beültek Dunn 2007-es Porschéjába, amellyel hajnali 3 körül az út menti fák közé csapódtak.
Az ütközés következtében az autó kigyulladt.
Ryan Dunn (Fotó: TMZ)
A TMZ című internetes bulvárlapnak nyilatkozó egyik barát szerint Dunn a baleset előtt egy sört és 3 "lányos" italt hajtott le, de nem volt túl részeg ahhoz, hogy vezessen. A bárban tartózkodó más szemtanúk szerint viszont a színész épp eleget ivott ahhoz, hogy nem szabadott volna autóba ülnie.
A rendőrség szerint nemcsak az alkohol, de a gyorshajtás is közrejátszott a végzetes balesetben, amelyben a Dunn mellett utazó West Chester (30 év) is életét vesztette. A Porsche a felismerhetetlenségig összeroncsolódott és egyetlen ajtó kivételével szétégett, az úton egy csaknem 100 méter hosszú féknyom árulkodik az ütközés előtti pillanatokról.
Ennyi maradt a Porschéból (Fotó: TMZ)
A rendőrség állítólag a tetoválásairól és a hajáról tudta azonosítani a kaszkadőrt. Úgy tűnik, maga ellen hívta ki a végzetét: egyes források egy 2005-ös bírósági ügyre hivatkoznak, amikor "erős befolyásoltság" alatt történő vezetés miatt egyszer már összetörte az autóját, a sors fintora, hogy alig 2 mérföldre északra a mostani baleset helyszínétől.
Az akkori bírósági iratok szerint a színész eredményesen elvégezte a számára kijelölt rehabilitációs programot és jó útra tért.
Ryan Dunnt családja és barátai mellett az MTV zenecsatorna nézőinek milliói gyászolják.
100 méteres féknyom a becsapódás előtt (Fotó: Youtube)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


