Fél évig bírta a baseballjátékos mellett
Alig kezdődött, már vége is Cameron Diaz új románcának
Nemrég azzal "vádolták" meg Cameron Diazt, hogy legfeljebb öt évig bírja ki egy pasas mellett, de most ezt is jócskán alulmúlta: épphogy betöltötték a fél évet, kedvese már a múlté.
Micsoda izmok: Cameron Diaz és párja, Alex Rodriguez edzés után 
Az érintett felek egyelőre nem nyilatkoztak, ám egyre többen állítják, hogy Cameron Diaz és Alex Rodriguez, a New York Yankees híres baseballjátékosa már nem alkotnak egy párt. Pedig még fél év is alig telt el azóta, hogy a kedvelt színésznő összejött A-Roddal - legalábbis másodszorra.
A páros tavaly már néhány hónapig együtt járt, de akkor úgy tűnt, hogy nem illenek össze. Csakhogy rövid különválás után mégis újra egymásra találtak, 2010 novemberében Mexikóban együtt töltötték a Hálaadás napját a 35 éves baseballsztár két lányával, és nemrég Diaz hivatalosan is megerősítette, hogy tényleg másodszorra is nekifutottak.
De még mielőtt bárki elkezdhetett volna igazán örülni a pár boldogságának, máris jött az újabb rossz hír: a sportoló és 38 éves barátnője már megint szakítottak.
Nemrég azzal vádolták meg Cameron Diazt, hogy 5 évnél tovább egyetlen férfi mellett sem bír megmaradni, arról viszont nem szólnak a hírek, hogy ezt a szakítást - ha egyáltalán valóban szakítottak - melyik fél kezdeményezte és ki volt a hibás.
Még több hír Cameron Diazról
Kapcsolódó írások:
- Képek: Szexi tanárnőként feszít Cameron Diaz
- Hűha! Cameron Diaz izmai már bele se férnének egy pólóba
- Cameron Diaz hurkái kivillantak
- Leleplező fotók: Cameron Diaz gyűröttebb, mint valaha
- Képek: Cameron Diaz, a világháló főcsalója
- Szexi fotók - Keményen beszólt: Cameron Diaz öt évig bír egy pasit!
- Fotók - Szexszel tartja fiatalon magát Cameron Diaz
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


