Életmentő műtét után összeomlás?

Életveszélyben a Bee Gees tagja? Robin Gibbet mentő vitte el!

Nyolc évvel testvére halála után ugyanolyan problémával kellett kórházba szállítani a legendás Bee Gees együttes énekesét. Az orvosok egyelőre bizakodnak.

2011.04.06 11:29ma.hu

A 80-as évek legendás zenekara, a Bee Gees története akkor zárult le, amikor 2003-ban Maurice Gibb váratlanul bélelzáródás miatt kórházba került és a sürgősségi beavatkozást a szíve nem bírta, az életmentő műtét halállal végződött.

Fél évvel ezelőtt testvérét, Robin Gibbet is ugyanilyen elváltozás miatt kellett megoperálni, ám egészen mostanáig úgy tűnt, neki jobbak az esélyei. Tegnap hajnalban azonban váratlanul mentőt kellett hozzá hívni, mert elviselhetetlen hasi görcsei támadtak.

"Kora reggel rettentő fájdalmai voltak és nagyon betegnek érezte magát" - mondta el a sajtónak az énekes szóvivője. "Egy mentő érkezett hozzá, majd bevitték a kórházba. Még nem tudjuk, mi baja, de nagyon aggódunk érte. Nem tudni, hogy a korábbi probléma következménye a mostani rosszullét, vagy valami egészen más miatt történt."

A kórházban elvégzett vizsgálatok eredményét csak csütörtökön tudják meg, ezt a sztár már otthonában várja, ahová állapota stabilizálása után hazaengedték. Az éppen zajló brazíliai koncertsorozatát azonban le kellett mondania, a szóvivőjén keresztül kért elnézést minden rajongójától és azoktól, akik a turnén dolgoztak.

Fél évvel ezelőtt kritikus állapotban szállították kórházba, utólag a sztár így nyilatkozott: "Döbbenetes volt. Azt mondták, a beleim bármikor teljesen elzáródhattak volna, és tudtam, hogy akkor fél órán belül halott lettem volna!"

Szóvivője elmondta, azóta Gibb sokkal jobban vigyáz az egészségére és kifejezetten jó formában van.

További hírek Robin Gibbről

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.