Kétmillió dollárt értek a gitárfenomén ereklyéi
Árverés: Eric Clapton megszabadult gitárjaitól és erősítőitől
75 gitár és 55 erősítő - ezek voltak a főszereplői egy New York-i árverésnek, no meg az eddigi tulajdonos, Eric Clapton. A gitárfenomén relikviái végül több mint kétmillió dollárért keltek el.
2011.03.10 17:29ma.huHatalmas gyűjteménytől szabadult meg Eric Clapton, 75 gitárját és 55 erősítőjét ráadásul jóval többért sikerült elárverezni, mint amennyire az aukciósház számított.
A 2,15 millió dolláros (424 millió forint) bevételt az 1998-ban az egykor szintén drogfüggő Clapton által alapított elvonóközpontnak ajánlotta fel a zenész: a Crossroads Center a karibi Antigua szigetén található.
Clapton nem először vált meg szeretett hangszereitől, 1999-ben több mint 5 millió dollárt, 2004-ben pedig közel 7,5 millió dollárt szerzett hasonló módon, ezeket a pénzeket is a Crossroads Centernek adta.
A mostani árverés legdrágább darabja egy 1948-as Gibson volt, amely 83 ezer dollárért kelt el, de eladták a zenésszel szinte eggyé vált fekete Fender Stratocaster gitárt is több hasonló típussal együtt. A fekete hangszeren játszott Clapton többek közt a londoni Royal Albert Hallban, valamint a New York-i Madison Square Gardenben 2005-ben. Az értékes darab 51 ezer dollárt ért.
Az árverés párhuzamosan folyt New Yorkban, Los Angelesben, Londonban, de online is lehetett licitálni.
Egy akusztikus, 12 húros Martin gitár - amin Clapton a Motherless Child című számát adta elő, 70 ezer dollárért kelt el, jócskán meghaladva ezzel az 5000 dolláros kikiáltási árat.
Fotó: ericclapton.com
Az eladott erősítők közt található az az 1960-as évjáratú SUPRO erősítő, amelyet Jimmy Page gitáros használt a Led Zeppelin II. albumán, 28 ezer dollárnál koppant a kalapács.
A 65 éves rockert a világ egyik legnagyobb gitárosának tartják, a Rolling Stone magazin 2004-ben minden idők legnagyobb zenészei közé emelte.
A "Lassúkéz" becenévvel is emlegetett zenész (a játékstílusáról kapta az elnevezést) a Yardbirds és a Cream nevű együttesekben kezdte pályáját, majd szólókarrierbe kezdett, és olyan zenék kapcsolódnak a nevéhez, mint az I Shot the Sheriff, a Cocaine, a Layla, vagy a Tears in Heaven.
További hírek Eric Clapronról IDE kattintva!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


