Villantottak a brit kutatók
Megállítható a mellrák egy enzim stopppolásával?
Egérkísérletekben sikeresen előzték meg az emlődaganat átterjedését egy enzim gátlásával brit kutatók.
2011.02.22 15:23MTIA Cancer Research című szakfolyóiratban ismertetett tanulmány szerint az LOXL2 jelű enzim blokkolásával sikerült megelőzni az állatoknál az áttétek képződését. A megállapításokat közlő brit Rákkutató Intézet munkatársai szerint "fantasztikus gyógyszercélpontra" bukkantak, amelynek nagy valószínűséggel lesz klinikai alkalmazása is.
Mint a tanulmányban írják, a rákos halálozások 90 százalékát a tumor szétterjedése, az áttétek okozzák. Emlődaganatos pácienseket vizsgálva azt találták, hogy a szóban forgó enzim magas szintje összefüggésben volt a rák szétterjedésével és a kisebb túlélési aránnyal.
A kutatók azt is megmutatták, hogy az enzim szerepet játszik abban, hogy a rákos sejtek kiszabaduljanak a tumorból, a mellszövetekből, és belépjenek a véráramba. Ezt követően került sor az állatkísérletekre: egerekben blokkolták a LOXL2 aktivitását különböző vegyületek és antitestek segítségével. Kiderült, hogy ez megakadályozta a mellrák szétterjedését más szövetekbe.

Az enzim kiváló célpont lehet rákgyógyszer kifejlesztésére, és a kutatók úgy vélik, hogy a LOXL2 mennyiségének nyomon követésével olyan tesztet is kidolgozhatnak, mely előre jelzi az áttétképzés valószínűségét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 12:15 Zalaegerszegen tovább bővítik az északi ipari parkot
- 10:51 Előkerült a pilótafülke hangrögzítője az Air India lezuhant repülőgépéből
- 8:34 Sokkoló felfedezés Ausztráliában - ősi lábnyomok írhatják át az élet földi történetét
- 6:28 Nem sikerül a baba? - Ez a gyakori kórokozó egyszerűen lefejezi az emberi spermiumokat
- 22:37 Megfejtették a Föld 50 éve mélyen nyugvó geológiai rejtélyét
- 20:27 Irán kész leállítani Izrael hadigépezetét - súlyosbodik a konfliktus a Közel-Keleten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06