A barna herceg fehér lóval érkezik
Vastag Csaba megkapta a magáét!
Szerdán vehette át Vastag Csaba a több hónapi kemény munka végén elnyert jutalmát, a vadonatúj autót és az egy éven át járó havi egymilliós fizetését.
2011.02.10 12:19ma.hu / RTL KlubVastag Csaba - ahogy a többi X-Faktor énekes is - országos ismertséget szerzett a tehetségkutatónak köszönhetően.
Az élő show-kban előadott dalaival kiadott CD-je többszörös platinalemez, naptárja tele van fellépésekkel, emellett azonban az anyagi biztonságot is megkapta az X-Faktor első helyével. Az RTL Klub partnereinek köszönhetően ugyanis autót, pénzt és utazást kapott a dicsőség mellé.
Február 9-én Vastag Csaba az egyik szponzor szalonjában beleülhetett új autójába, egy Seat Leon FR típusú gépjárműbe, amelyet Schiwert-Takács László, az X-Faktor főszerkesztője, illetve Papp Zoltán, a Seat márkaigazgatója adott át.
A kényelem mellett az anyagi biztonságra sem lesz gondja: a Takarékpont jóvoltából egy éven át havi egymillió forintot utalnak át a bankszámlájára, ehhez pedig egy kártya nélküli fizetésre alkalmas paypass karórát kapott.
A győzelemmel együtt járt egy utazás is, amelyet az időközben becsődölt utazási iroda helyett az RTL Klub fedez, ennek szervezése folyamatban van.
De nemcsak Csaba örülhetett az új autónak: az sms-szavazók közötti nyertes is megkapta a díját. A Seat Ibiza ST-nek a szarvasi Kriska Attila örülhetett.
Vastag Csaba: "Igyekszünk mindenből egy kicsit..."
Kapcsolódó írások:
- Videóval! "Aludnék pár órát" - Vastag Tomi műtétre készül
- Vastag Csaba: Előbb Orbán, aztán Feró
- Vastag Csaba háromnál több gyereket tervez a párjával!
- Nagy Feró: Bukott énekesnő ne bírálja Vastag Csabát!
- Feró: "Nikolas túl tökéletes, Csaba fogyaszthatóbb"
- Vastag Csaba: Csak a célt kell kitűzni, a körülmények nem fontosak!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


