Csak kis mértékben segít
Zöldtea - Mégsem hatékony mellrák ellen?
A korábbi feltételezésekkel ellentétben a zöld tea nagy mennyiségben történő fogyasztása csak kis mértékben segít csökkenteni a mellrák kialakulásának kockázatát - derült ki a Nemzeti Rákközpont jelentéséből.
2010.11.03 15:08webbeteg.hu"Mivel a kockázati arány szempontjából csak nagyon kis különbséget találtunk a kevés, illetve a naponta akár tíz csészényi zöld teát is elfogyasztó nők között, ezért "úgy véljük, hogy annak nincsen mellrákmegelőző hatása" - mondta Ivaszaki Motoki, a központ Járványtani és Megelőzési Részlegének vezetője.
A szakemberek beszámolója szerint a korábbi, állatokon végzett kísérletek azt mutatták, hogy a zöld teában található katekin és más polifenolok valószínűleg segíthetnek a mellrák megelőzésében, azonban a járványtani tanulmányok változó eredményeket hoztak.
A központ 1990 és 1993 között indult hosszútávú kutatása során összesen 14 éven keresztül követett nyomon 54 ezer nőt, akik az ország kilenc különböző prefektusában éltek. A 40 és 69 éves kor közötti résztvevők közül 581 nőnél fejlődött ki mellrák a megfigyelés végéig.
A felmérést követően a szakemberek hat csoportba osztották az alanyokat aszerint, hogy azok milyen gyakran - kevesebbszer, mint heti egy vagy naponta több mint öt alkalommal - fogyasztottak zöld teát.

Az eredmények nem mutattak egyértelmű összefüggést a zöld tea fogyasztásának gyakorisága és a mellrák kialakulásának kockázata között. Még azoknál a nőknél sem volt kimutatható kapcsolat, akik rendszeresen, vagyis naponta 7-9, vagy akár tíz csészényit is megittak kedvenc teájukból.
A jelentés szerint a tealevelek minősége - legyen az közepes, vagy egészen olcsó - sem befolyásolja a forró ital mellrák elleni jótékony hatását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:37 Trump Mobile - Aranyszínű okostelefonnal bővül Donald Trump üzleti birodalma
- 22:43 Hogyan segíthet a pszichológia abban, hogy jobban érezzük magunkat fürdőruhában?
- 20:52 Brit meleg pár ellen emeltek vádat egy örökbe fogadni kívánt csecsemő megerőszakolása és meggyilkolása miatt
- 18:51 Szijjártó Péter: több evakuációs művelet is folyamatban van a magyarok kimenekítése érdekében
- 16:48 Megpróbálták kirabolni a solymári MagNet bankot
- 14:47 Balaton - Lokális algavirágzás, árvaszúnyog-rajzás, csökkenő vízállás
- 12:15 Zalaegerszegen tovább bővítik az északi ipari parkot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06