Az énekesnő valójában három gyereket várt...
Képek - Szörnyű! Celine Dion egyik babája nem élte túl
Megdöbbentő vallomást tett a díva: Celine Dion-nak a napokban születtek meg ikerfiai, akik azonban eredetileg nem ketten, hanem hárman voltak...
Celine Dion férjével, Renével és nagyfiukkal, René Charles-szal 
Hatalmas volt Celine Dion és párja, René Angelil boldogsága, amikor hosszú évek próbálkozása után ismét szülőkké válhattak.
Múlt héten megszületett Eddy és Nelson, az ikerfiúk, akiknek csak pár nappal később adott nevet a sztárpár, s végül úgy dönöttek, Eddy Marnay zenei producer - aki Celine első öt lemezének készítője -, valamint Nelson Mandela után nevezik el a gyerekeket.
A páros ikreit nagyon várta bátyjuk, a 9 éves René Charles is, aki kimondottan örült neki, hogy öcsikéi érkeztek.
A kanadai Celine azonban a Quebec TV-nek adott interjújában most fellebbentette a fátylat egy megrázó titokról.
Eddy és Nelson ugyan korábban jött a világra, mint várták, de legalább egészségesen született. Nem így harmadik testvérük, aki meghalt...
Dion elmesélte, hogy eredetileg hármas ikreket hordott a szíve alatt. A harmadik pici szíve azonban megállt, nem sokkal azután, hogy kiderült a terhesség. "Úgy döntött, hogy hagyja két testvérét egészségesen fejlődni" - mondta szomorúan a világsztár anyuka az interjúban.
Szóvivője az E! News-nak megerősítette, hogy a 42 éves énekesnő és 68 esztendős párja valóban három babát vártak.
Eddy és Nelson azonban öt sikertelen terhesség után fogantak meg, és a szülők rendkívül boldogok, hogy immár három fiú szülei.
Tudjon meg többet Celine Dion fiainak születéséről!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Elkésett a kétségbe esett anya az őzikéjével - mire vizet találtak a faluban, a gida feladta
- 8:48 Megjelent a rettegett bogár ami ingyen büfének nézi a kertet és a mezőgazdaságot
- 6:53 Karácsony Gergely: A mostani nyár életünk egyik leghűvösebb nyara volt
- 22:55 Visszautasította az Alkotmánybíróság a Fidesz egyik alaptörvény-módosítás elleni beadványát
- 20:55 Megoldások helyett személyeskedés? Amikor a közpénzből fizetett képviselő nem a problémára válaszol
- 18:31 Felperzselődik Európa
- 16:10 El-selejtező - Őrizetben két lengyel szurkoló, akik az FTC drukkereire támadtak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


