Apja miatt lett színész
Shia LaBeouf visszakapta drogdíler apját
Nem a hírnévért lett sztár Shia laBaouf, hanem hogy apjának ne kelljen kábítószert árulnia, ugyanis ebből tartotta el a családot.
2010.10.17 13:50UIP"A pénz miatt esett szét a családunk, ezért úgy gondoltam, ha csak ezen múlik, megoldom a helyzetet" - meséli a 24 éves sztár, aki pár év alatt Hollywood egyik legjobban kereső színésze lett. Ugyanakkor nem elégedett a helyzetével, pontosabban a filmekkel, amelyekben szerepel. Korábban a Transformers 2-t szidta, amiért nem elég kidolgozott a forgatókönyve, legújabb interjújában pedig az Indiana Jones és a kristálykoponya királyságán veri el a port.
"Nem volt elég jelentős a szerepem, úgy érzem, hogy a karakterem csak azért kellett, hogy a nézők új generációja tudjon kivel azonosulni - fejtegeti, hozzátéve, hogy szerinte maga az Indy 4 sem volt valami nagy durranás, legalábbis az előző három produkcióhoz képest."
Ha ez még nem lenne elég, az ifjú sztár Robert De Nirót sem kíméli. "Soha nem akarok elégedett lenni a helyzetemmel, mert oda jutnék, ahol most Robert De Niro tart. Ha az ember elkényelmesedik, szépen lenullázza magát mint színész, ezt pedig soha nem bocsátanám meg magamnak."
Shia LaBeouf hamarosan visszatér a Transformers 3-ban, és természetesen a következő Indiana Jones-filmben is számítanak rá.
(Transformers 3 - hazai bemutató: 2011. június)

Shia LaBeouf szinte berobbant a filmvászonra és mára Hollywood egyik legkeresettebb filmszínésze lett. Természetes tehetsége és nyers energiája miatt az egyik legígéretesebb fiatal színésznek tartják.
Legutóbbi filmjei: Transformers, Vigyázz, kész, szörf! (Sur's Up), Disturbia, Bobby, Útmutató saját szentjeid felismeréséhez (A Guide to Recognizing Your Saints), A golfbajnok (The Greatest Game Ever Played).
Korábbi filmjei: Constantine - A démonvadász (Constantine), Én, a robot (I, Robot), Háborúzni mentem: Kelly (The Battle of Shaker Heights), Charlie angyalai: Teljes gázzal (Charlie's Angels: Full Throttle).
Első filmszerepét a 2003-as Stanley, a szerencse fia (Holes) című filmben alakította Sigourney Weaver és Jon Voight mellett.
2003-ban Daytime Emmy-díjat vehetett át A nagy átverés (Even Stevens) című gyereksorozatban nyújtott alakításáért.
Most készülő filmje az Eagle Eye című akció-thriller.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06