"Nem látszott rajta gyengeség"
Képek - Mosolyogva pózolt a vörös szőnyegen a rákos Michael Douglas
Betegen is megjelent, feleségével kéz a kézben a Tőzsdecápák premierjén New York-ban Michael Douglas, akit augusztus óta gégerákkal kezelnek.
Michael Douglas betegen is mosolygott a vörös szőnyegen! 
Nem tűnt gyengének a forgatáson, és a filmpremieren is mosolyogva pózolt a kamerák kereszttüzében Michael Douglas. Az Oscar-díjas színész nem sokkal ezelőtt forgatta le kollégáival a Tőzsdecápák - A pénz nem alszik című folytatását.
A történetben vele együtt szereplő Carrey Mulligan, Shia LaBeouf és a rendező Oliver Stone is megjelent a film New York-i premierjén.
Douglas, aki augusztus közepén jelentette be, hogy torokrákkal küzd, feleségével, Catherine Zeta-Jones-szal mutatkozott kézenfogva a vörös szőnyegen.
A színészről kollégája, Shia LaBeouf megjegyezte: igazi "farkas", nem látszott rajta gyengeség a forgatáson, és bár igen kemény dolog a betegség, Michael Douglas elszántan küzd.
A színész egyébként nem adott interjút.
Az eredeti Tőzsdecápákban 1987-ben Douglas alakította Gordon Gekkót, és nyerte el az Oscar-díjat. Az új film, mely az eredeti folytatása, a héten kerül a mozikba, ebben szintén Gekko szerepében látható a világsztár.
Örökre elnémulhat Michael Douglas!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla

Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


