A színésznő fél, hogy nevét nem tudja kimondani
Ha ideges, ma is dadog Emily Blunt
Kislány korában dadogott Emily Blunt, és emiatt mindig nagyon haragudott magára.
2010.08.14 16:11UIP
"Olyan volt, mintha egy kisördög lakott volna bennem, aki nem hagyja, hogy rendesen beszéljek”- emlékszik vissza a színésznő. „ A legjobban azt utáltam, hogy amikor már nagy nehezen eljutottam a mondat feléig, és sejteni lehetett, mit akarok mondani, valaki mindig befejezte helyettem. Nagy megkönnyebbülést jelentett ugyan, hogy nem kell tovább dadognom, ugyanakkor mindig megalázó érzés volt.”
A színésznő ma már tud rendesen beszélni, de megmaradt az a félelme, hogy visszatér a dadogás. "A legjobban attól rettegek, hogy a nevemet nem tudom bemondani a telefonba, amikor be kell mutatkoznom - árulja el. " Ha nagyon ideges vagyok, ma is dadogok kicsit, de szerencsére már csak nagyon ritkán fordul elő.”
Emily Bluntot legközelebb a Sorsügynökség című filmben láthatjuk Matt Damon oldalán. Balerinát alakít, akibe beleszeret a Damon által alakított feltörekvő politikus, ám titokzatos ügynökök meg akarják akadályozni, hogy kapcsolatuk kiteljesedhessen. A film Philip K. Dick novellájának motívumai alapján készült.
(The Adjustment Bureau - hazai bemutató: 2011. március)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


