Évek óta folyik a harc a divatiparban
Idén tényleg divatba jöttek a teltkarcsúak?
2010 nagy újdonsága a divatszakmában, hogy mintha kezdenének felülkerekedni a hétköznapi, normális testalkatú nőket támogatók. Évek óta folyik a harc a divatipar által népszerűsített kórosan sovány szépségideál ellen.
2010.08.13 16:00ma.hu
Fotó: V Magazin
Némely divatház már egyes kampányuk részeként évek óta hétköznapi testalkatú, akár teltkarcsúbb modelleket is alkalmazott, ám z igaz áttörés még nem érkezett el.
Idén egy német női lap állt be a sorba, a Brigitte's közleményben jelentette be, hogy olvasói kérésére divatanyagaik fotózásakor ezután nem modellekkel, hanem hétköznapi, a saját olvasótáborukból verbuvált nőkkel dolgoznak.
A következő lépésnek pedig itt a kéthavonta megjelenő V magazin januári számának rendhagyó fotósorozata: Solve Sundsbo norvég fotós által készített képeken csupa telt modell jelenik meg.
A négy, eddig minden bizonnyal csak kevésbé ismert modell (Tara Lynn, Candice Huffine, Michelle Olson és Marquita Pring) fürdőruhában, fehérneműben vagy éppen meztelenül is látható.
Szokatlan látvány
A kifutókon a brit Mark Fast designer keltette hatalmas feltűnést a tavaly szeptemberi londoni divathéten azzal, hogy kollekciójának néhány darabját teljesen átlagos méretű modellekkel mutatta be.
Ezzel a bátor tettével pedig a stylistja felmondását és a közönség tetszését is kivívta.
A dizájner korábban 12-es és 14- es (M-es és L-es) méretű modellekkel dolgozott a szokásos S és XS helyett, az idei Londoni Divathéten már 16-os, vagyis XL-es méretû fiatal nõk is feltûntek a kifutón.
Annak ellenére, hogy modelljei nem túlsúlyosak, nem mindenki nyitott Fast koncepciójára. A dizájnert tavaly a show előtt három nappal otthagyta a stylistja, mert nem volt hajlandó a "plus size" manökenekkel dolgozni.
A dizájner kedvenc modellje egy 16-os méretű, 21 éves egyetemista, aki a divathéten való szereplésével megváltoztatta a divat történetét. A Hayley Morley nevű, a modellvilágban rendhagyónak számító méretekkel rendelkező nő a bemutató óta rengeteg köszönetet kapott más fiatal nőktől.
Egyébként nemcsak rendesen eszik, hanem sportol is, a tanulmányait pedig nem szakítja meg a modellkarrier kedvéért. Ami egyre nehezebb, ugyanis fürdőruhareklámokban is szerepel, és számos felkérést kap. Mark Fast szerint a lány csodálatos, szexi és elbűvölő.
Nagyon fontosnak tartja, hogy gömbölyűbb modellekkel dolgozzon, mert a ruháit nemcsak a sovány nőknek szánja
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


