Temperamentum, bölcsesség, alkohol
Szexre vagy párkapcsolatra éhezel?
A legelső kapcsolatépítés a két fél temperamentumán, bölcsességén, illetve az adott szituációhoz kapcsolható alkoholmennyiségen múlik.
2010.07.13 08:17napidoktor.huA legtöbb férfiakkal foglalkozó nő vágya, hogy megtanuljon rajtuk kiigazodni. Aztán, amikor századjára törik bele a bicskája a próbálkozásba, feladja és leszbikus lesz.
Legalábbis ezt állítja magáról..
Kölcsönösen játsszanak egymással a férfiak és a nők – ezt már óvodában megtanulhattuk, amikor kislányként választás elé állítottak minket az ovis társaink. Abban az időben -, amikor az életünk még egyszerűnek tűnt, – sem tudtuk eldönteni, hogy udvarolnak nekünk, vagy csak el akarnak csábítani, hogy a polcra tegyenek a többi trófea mellé. 15 évvel később sem lettünk okosabbak.
A gond csak az, hogy már házasságon törnénk a fejünket.Szexre vagy randevúra vágysz? A közvélemény úgy tartja, hogy nem ildomos odaadni magunkat egyetlen férfinek sem idő előtt. Az idő pedig a házasság is lehet. Ez a felfogás már kezd kimenni a divatból. Még egyes nőgyógyászok is butaságnak tartják.
Fiatalkorunk kapcsolatainak az átka a türelmetlenség. Erőszakosan ki akarjuk szedni a másik félből, hogy mit akar. Mondja, vagy hallgasson örökké. Ahelyett, hogy hagynánk, hogy körüludvaroljon bennünket. Egy kis szex, egy kis randi, egy kis éjszakázás, semmi idegeskedés. Lehetne ez is a siker titka.
Csakhogy Isten útjai is kifürkészhetetlenek, a kapcsolatainkban sincs jó meg rossz variáció, hiszen két emberen áll a vásár.
A cikk a napidoktor.hu-n folytatódik!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


