A négyéves kislány John-nak hívatja magát
Angelina Jolie lánya fiú akar lenni
Nem hajlandó lányruhát felvenni, rövidre kellett vágatni a haját és kizárólag a John névre hallgat a saját lányneve helyett - Angelina Jolie és Brad Pitt mégsem aggódik négyéves kislányuk miatt. Szerintük majd kinövi a furcsa hóbortot.
2010.06.29 17:09ma.hu
Shiloh teljesen úgy viselkedik, mintha fiú lenne - ismerte be Angelina Jolie színésznő, aki összesen hat gyermeket nevel férjével, Brad Pittel, de Shiloh az első vér szerinti gyerekük.
A kislány valami különös okból azt hiszi, ő is egy a fiútestvérei közül, ezért nem hajlandó szoknyát felvenni, ellenben kedveli a melegítőket és az öltönyt, és addig nem hagyta békén szüleit, míg ők le nem vágatták a haját egészen rövidre.
Angelina szerint a kinézetével új divatot teremt, az ő fogalmazása szerint Shiloh "montenegrói stílusban öltözködik".
A szülők mégsem aggódnak, Lara Croft megformálója azt állítja, gyerekként ő maga is pont ilyen volt, lánya is meg fogja tanulni, hogyan legyen igazi nő.
Addig viszont Shilohnak még arról is le kell szoknia, hogy Johnnak szólíttatja magát, másra nem is reagál, és ha Brad Pitt úgy kezdene valamit, hogy Shi..., akkor a gyermek azonnal kijavítja: "apa, én John vagyok!"
Tudj meg többet a színészházaspár életéről!
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


