Késsel támadt feleségére Charlie Sheen
Válási veszekedéssel kezdődött Charlie Sheen támadása
Charlie Sheen feleségének tanúvallomása szerint az amerikai színész az ágyhoz szorította, és egy bicskát a torkának szegezve halálosan megfenyegette.
2009.12.29 11:03MTIA karácsony napján történt bántalmazás Brooke Mueller válási szándéka miatti veszekedéssel kezdődött. Mueller hétfőn nyilvánosságra hozott vallomása szerint Sheen egyik kezével a torkát fogta, miközben a másik kezében a kést tartotta.
A színész azzal fenyegetőzött, hogy Muellernek jobb lesz félnie, mert ha a történteket bárkinek elmondja, megöli őt. Sheen tagadja a felesége állításait, a rendőröknek azt mondta: mindössze egymás karját ütötték meg, és összetörte az asszony két szemüvegét a felesége szeme láttára.
A 44 éves színész a bántalmazás miatt karácsony napjának egy részét az aspeni rendőrségen töltötte, ahonnan 8500 dollár (1,6 millió forint) óvadék fejében engedték haza. A Két pasi - meg egy kicsi sztárja tavaly májusban vette feleségül Brooke Muellert, akitől idén márciusban ikerfiai születtek. Sheen a rendőrségen elmondta, hogy nagyon felkavarta felesége válással való fenyegetése, mert előző válása Denise Richards színésznőtől, valamint a lányai feletti gyámsági vita mély nyomot hagyott benne.
A rendőrség szerint Charlie Sheent egy 10 centiméteres pengehosszúságú bicskával vették őrizetbe. Arnold Mordkin kerületi főügyész elmondta, hogy a gyilkossággal való fenyegetésért 2-től 8 évig terjedő börtönbüntetés, valamint 2-500 ezer dolláros pénzbüntetés szabható ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


