Közel került a halálhoz?
3 órán keresztül várták a vendégek: Liz Taylor is elkapta az influenzát!
Influenzás megbetegedése miatt hagyta ki Bevery Hills-i ékszerüzletének szombat esti megnyitóját Elizabeth Taylor - közölte szóvivője. A 77 éves színésznőre három órán keresztül vártak a vendégek a Luxury Jewels névre keresztelt butik nyitó ünnepségén, ám végül szóvivője bejelentette az egybegyűlteknek, hogy a színésznő betegsége miatt nem jön el a partira.
2009.12.20 18:57rtlbulvar.huLiz Taylor legutóbb pénteken üzent rajongóinak hivatalos Twitter-oldalán, ám akkor még nem utalt arra, hogy beteg lenne. Ráadásul az USA Today-nek adott - szintén pénteken megjelent -interjúban arról beszélt: fárasztja, hogy októberi szívműtéte óta mindenki azt találgatja, milyen egészségi állapotban van.
A színésznő egészsége azonban már évek óta téma Hollywoodban.
Liz Taylort 1997-ben agydaganattal műtötték, és már akkor sokan aggódtak felépüléséért. 2006-ban pedig egy amerikai televíziós műsorban kellett megjelennie, hogy visszautasítsa azt a pletykát, ami szerint Alzheimer-kóros lenne.
Legutóbb 2008. júliusában került ismét középpontba az egészségi állapota, amikor kórházba szállították Los Angelesben, és egyes beszámolók szerint egy ideig géppel tudták csak életben tartani.
Szóvivője azonban visszautasította, hogy a színésznő közel került volna a halálhoz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Beiktatták hivatalába az új horvát kormányt
- 7:09 Bejutottak a Gázai övezetbe az első segélyszállítmányok az ideiglenes mólón keresztül
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06