Eddie titkos randija
Murphy Las Vegas-ban kurvázott
Eddie Murphy nem tagadja meg önmagát és rosszhírét: megint belevetette magát botrányos válása után az éjszakai életbe. Las Vegasban csajozott be ezúttal, és szemmel láthatóan jól érezte magát az ismeretlen új nőjével.
2008.01.30 08:40ma.hu
Szilveszter napján Bora Borán tettek esküt egymásnak Eddie Murphy és Tracey Edmonds, de a frigy csupán két hétig prosperált. Azóta Eddie megint elkezdett vadászni a nőkre.
Szombat este Las Vegasban múlatta az időt egy harminc fős társasággal, és persze testőreivel. A Bank nevű szórakozóhelyen igen szolídan viselkedett kezdetben, csak vizet ivott, és nagyon elegáns volt, mint mindig.
A szemtanúk szerint később egy titokzatos nő jobban felkeltette a Shrek sztárjának érdeklődését, mint addig bárki. Végül már úgy táncolt a nővel, hogy szinte a nyakába vette a lábait. Amikor pedig leültek az egyik elkerített asztalhoz, kéz a kézben, a testőrök sorfala mögött senki sem láthatta, mit művelnek egymással.
A bárból egy óra után távozott a párocska, egy másik, Prive nevű éjszakai bárba mentek, de a társaság nélkül, kettesben, a testőrökkel együtt. Itt már jócskán ittak, tequilát, vodkát, viszkit.
Hogy a rejtélyes hölgy meddig tartja Eddiet fogva, azt nem tudni, hiszen Murphy úgy váltogatja újabban a szerelmeit, akár csak a szerepeit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06