Női téma
Fővárosi Törvényszék: nem helyezik feltételes szabadságra a lúgos orvost
Jogerős végzésével megváltoztatta a Fővárosi Törvényszék az első fokon eljáró büntetés-végrehajtási bíró döntését, és úgy határozott, hogy a lúgos orvosként ismertté vált személy feltételes szabadságra bocsátásának jelenleg nincs helye.
2025.03.18 16:04MTIA törvényszék közleményében azt írta: az első fokon eljáró bíró helytállóan állapította meg, hogy a feltételes szabadságra bocsátás objektív feltétele megvalósult, tévedett azonban, amikor arra a következtetésre jutott, hogy a feltételes szabadságra bocsátás valamennyi törvényi feltétele fennáll.
"Az elsőfokú végzés indokolásának kiegészítése mellett a másodfokon eljáró háromtagú tanács arra az álláspontra helyezkedett, hogy a bűncselekmények jellegét, előre tervezettségét, elkövetési módját és az abból kirajzolódó terhelti személyiséget, valamint a kiszabott szabadságvesztés büntetés tartamát és a még végrehajtásra váró több mint 2 év 8 hónapot együttesen értékelve nem vonható le megalapozott következtetés arra nézve, hogy fennáll a feltételes szabadságra bocsátás azon feltétele, miszerint a büntetés célja további szabadságelvonás nélkül is elérhető" - fogalmaztak.
Hangsúlyozták: fenti döntését a bírói tanács kizárólag a hivatalos eljárásban keletkezett adatokra és információkra alapozta. "Kizárólag (!) ezek, valamint az ügy szempontjából releváns jogi-szakmai körülmények gondos mérlegelése alapján hozta meg döntését" - tette hozzá a törvényszék.
A "lúgos orvosra" 2018-ban a Kúria harmadfokon 11 év szabadságvesztést szabott ki jogerősen életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt, valamint örökre eltiltotta hivatása gyakorlásától.
Az eljárás adatai szerint a vádbeli cselekmény idején kórházigazgatóként dolgozó férfi 2013-ban volt szeretőjének lakására ment, megkötözte a nőt, altatót, nyugtatót adott be neki, majd levetkőztette, és maró anyagot öntött az altestére, ami másod- és harmadfokú égési sérüléseket, életveszélyt okozott. A sérülések több korrekciós műtét után is maradandóak.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06