Erőszak
Uniós bíróság: menekültstátuszra jogosultak azok a nők, akiket a nemek közötti egyenlőség miatt üldöznek
Az ügy két tizenéves iraki lányt érint, akiknek az első menedékjog iránti kérelmét Hollandiában elutasították.
2024.06.12 07:15MTIMenekültstátusz kaphatnak azok a menedékkérő nők és lányok, akik "hisznek a nemek közötti egyenlőségben", és emiatt bizonyítottan üldöztetésnek vannak kitéve hazájukban - hozta meg határozatát kedden az luxembourgi székhelyű európai uniós bíróság.
Az ügy két tizenéves iraki lányt érint, akiknek az első menedékjog iránti kérelmét Hollandiában elutasították. Ezt követően újra kérelmet nyújtottak be arra hivatkozva, hogy huzamos hollandiai tartózkodásuk során azonosultak a nyugati társadalomban követett normákkal, értékekkel és magatartásformákkal. Úgy vélik, hogy Irakba való visszatérésük esetén képtelenek lennének megfelelni egy olyan társadalom szabályainak, amely nem biztosít a nők és lányok számára a férfiakéval azonos jogokat, és attól tartanak, hogy Hollandiában formálódott identitásuk miatt üldöztetés fenyegeti őket. Mivel második kérelmüket is elutasították a holland hatóságok, ezért az uniós bírósághoz fordultak jogorvoslatért.
A luxembourgi testület keddi határozatában megállapította, hogy azok a nők és lányok, akik "azonosulnak a nők és férfiak közötti egyenlőség alapvető értékével", jogosultak menekültstátuszra, ha a hazájukban uralkodó körülmények olyanok, hogy emiatt üldözötteké válnának.
Az uniós törvényszék azt is kimondta, hogy egy uniós tagállamban való hosszú tartózkodást - különösen, ha az egybeesik a kiskorú kérelmező identitásképző életszakaszának időszakával - figyelembe kell venni annak megállapításakor, hogy a nyugati értékek elfogadása miatt üldöztetés fenyegeti-e őket.
A bírósági döntésben hozzáteszik: ha a menedékkérő kiskorú, a nemzeti hatóságoknak - a kérelem megalapozottságának egyedi vizsgálata keretében - mindenképpen figyelembe kell venniük a kérelmező mindenekfelett álló érdekét.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
- 20:58 Vihar - Több vármegyében is áramszünetet okozott a vihar
- 18:56 Vihar - A MÁV vasúti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította a főváros és a Balaton térségét
- 16:44 Vihar - Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06