Csúnyán néztek rá - kiborított mindenkit!
Képek - Ért a kúra?! Ittasan tombolt Amy a repülőn!
Véget ért Amy Winehouse hosszúra nyúlt nyaralása, amely valójában az énekesnő elvonókúráját is szolgálta - Kérdéses, ért-e valamit, hiszen a St. Luciáról hazafelé tartó járaton a sztár ismét botrányt csinált!
Valamelyest jobban fest: Amy Winehouse hazaérkezett 
Úgy tűnik, a két hónapos, tengerparti elvonókúra nem volt elegendő Amy Winehouse számára, hogy megszabaduljon káros szenvedélyeitől.
A tehetséges énekesnő St. Lucia szigetén pihent, legtöbbször félmeztelen strandfotóival szembesülhettünk ott-tartózkodása során.
Amy és a férje: Blake válni akar
A minap azonban Amy már a Londonba tartó repülőgépen ült - bár ez enyhe túlzás, hiszen az utasok nem bírtak megmaradni a bevadult sztáról!
Winehouse állítólag teljesen kiborította a jelenlevőket, egész úton fel-le járkált a repülőn, és még üvöltözött is. Nem hagyta pihenni az éjszakai járat utasait.
Egy szemtanú a Daily Mail-nek úgy nyilatkozott, valószínű, hogy az énekesnő ismét alkoholt vett magához, mert botrányos volt a viselkedése. Gyerekes volt és idegesítő.
Amy Winehouse egy ismerőse azonban a lapnak elmondta, véleménye szerint a sztár nem szándékosan bosszantotta az utasokat, csak nagyon ideges volt.
Nemcsak azért, hogy egy utas állítólag egész úton fitymáló tekintettel bámulta, hanem, mert félt a férjével való találkozástól.
Két hónapja nem látta Blake Fielder-Civil-t - A párjától először ő akart elválni, de végül Amy visszalépett. Most Blake sürgeti a válókereset beadását.
Úgy tűnik, Winehouse-nak nagyon nincs ínyére a dolog.
Kapcsolódó írások:
- Lebukott! Leszbikus szexre csábított Amy Winehouse!
- Elképesztő - Amy Winehouse-t a gimiből is drog miatt tanácsolták el!
- Képek - Eszméletlenül vitte el a mentő! Amy Winehouse újra összeesett
- Képek! Betörtek Amy Winehouse londoni lakásába
- Pikáns képek: Amy-t nem zavarja, ha cicijét bámulják játék közben!
- Előkerült egy bizonyíték Amy Winehouse ellen!
- Nem válik! Amy Winehouse-tól nincs menekvés!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


