Jolie: A csajok pedig kiruccantak!
Görbe délután! Angelináék otthon hagyták a fiúkat!
Angelina Jolie idősebb lányaival, Zaharával és Shiloh-val kiruccant egy laza, csajos délutánra. A hatgyermekes édesanya ezúttal a többi csöppséget párjára, Brad Pitt-re hagyta, ő pedig görbe délutánt csapott a tündéri lányokkal.
Brad Pitt és Angelina elegáns párt alkotnak! 
Míg a négy éves Zahara krémszínű, kötött kardigánjában hódított, addig két éves húga Shiloh hasonlóan elbűvölő volt zöldborsószínű kabátkájában.
Persze egyikük sem hagyhatta otthon, kedvenc kis takaróját. Úgy tűnik, a család több időt fog a városban tölteni, mint ahogy azt előtte tervezték – Angelina ugyanis egy nappal korábban, már lakás-felderítőtúrán volt, a New York-i Upper West Side-on.
Sokan azt beszélik, hogy a 33 éves színésznő, a tökéletes helyszínt kereste, melyben következő filmje forgatása alatt lakhatnak; míg mások úgy gondolják, egy újabb családi fészket keresett maguknak.
Angelina és a lányok!
Filmes berkekben viszont azt beszélik, hogy szerepe szerint, a CIA-ügynök Angie, férfiként beépül majd a rosszfiúk közé.
Azonban a New Yorki-i kiruccanáskor semmi jele nem volt férfias megjelenésének, fekete kabátjában, térdig érő, szarvasbőr csizmájában, szokásos, túlméretezett napszemüvegében.
Kapcsolódó írások:
- Képek - Brad és Angelina nem bánja, ha szájra kenik őket!
- Képek - Durva! A nyolcas ikrek anyja úgy fest és annyit szül, mint Angelina Jolie?!
- Káoszt okoztak Brad és Angelina gyerekei egy londoni szállodában!
- Angelina Jolie: Csak Bradre vagyok kíváncsi!
- Mi lesz ebből? Angelina Jolie újra együtt az ex-férjével?
- Képek - Angelina Jolie nyilvánosan rúgott bele édesapjába!
- Képek - Öregasszonyos lett Angelina Jolie?
- Paris Hilton miért épp Angelina Jolie-val barátkozna?
- Képek- Ajjaj, Angelina Jolie is kezd öregedni!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


